Nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc számára érdektelen az MSZP: a párton belül akarja megvívni a csatát.
„Az MSZP-ben még mindig vannak gyurcsányisták. Vitányi Iván például. Miért is tesz ő hűségesküt Gyurcsánynak?
Ne felejtsük el, hogy Gyurcsány Ferenc egyelőre belül van a szocialista párton. Vitányi Iván pedig emblematikus alakja az MSZP-nek, aki régóta az elmaradottság-modernség ellentétpárban gondolkodik, s talán úgy véli, korai lenne a rendszerkritika, hiszen az új rendszer még ki sem épült, Gyurcsány Ferenc pedig a reformjaival gyorsítaná a modernizációt. Szerintem a baloldalnak ideje lenne visszatérnie a kapitalizmuskritikához - nem kellene megijedni tőle, hiszen a rendszerkritika nem jelenti azt, hogy most bárki meg akarná dönteni a kapitalizmust.
Rendszerkritika? Ez a tér már a Fideszé: Orbán Viktor már két éve is világtendenciák fordulásáról beszélt. Hol terem itt babér a baloldalnak?
Ha a jobboldal nem fundamentalista rendszerkritikát fogalmaz meg, hanem a nemzeti sajátosságokra tekintettel lévő, élhető kapitalizmusban gondolkodik, azért nem kell kárhoztatni. Babér azonban bőven terem a baloldal számára, hiszen ennyire közpolitikai program nélkül még soha senki nem nyert választásokat, mint idén a Fidesz. Az ország eladósodása, a kevés megtakarítás, a szegénység, a kutatásba, fejlesztésbe visszaforgatott pénzek alacsony szintje pedig együtt adják ki az ország versenyképtelenségét. Ezekre a gondokra a baloldali-liberális kormánynak sem volt válasza - a nemzeti fejlesztési terv középpontjába például az aktivitási ráta növelését kellett volna állítani; ebben jelentős mulasztások történtek. Azt viszont nem előlegezném meg, hogy a jelenlegi kormány valóban tesz majd a leszakadt egyharmadért. Az egymillió új munkahellyel mint céllal egyet lehet érteni, de a kormány csak most igyekszik tartalommal feltölteni a tág kereteket, amelyekkel nyert, miközben - lásd egykulcsos adó - gyakorlatilag folytatja az új középosztály kiépítésének politikáját. Ez a maga szempontjából érthető, a baloldal feladata viszont az lenne, hogy nemzeti jövőképet adjon, ebben pedig választ a bajban lévő egyharmad gondjaira - a fenntarthatóságot, az ország érdekét szem előtt tartva, azaz nem egyszerűen segélyezési politikával.”