Damu ártatlan

„Legalábbis megilleti az ártatlanság vélelme. Majd ha bebizonyosodott, hogy a barátnője nem a legújabb divatnak hódolva rohant az utcára cafatokra tépett ruhában, akkor talán le még le is csukják. De lehet, hogy nem. Mint Stohl Andrást, aki bedrogozva ütközött egy másik autóssal és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt haláleset. Majd asszonyát elegánsan hátrahagyva távozott a tett színhelyéről. Őt is kirúgták a sorozatából, de hamarosan tévéműsort vezethet. (...)

Ronda egy világ az, ahol még a látszatra sem adnak, hanem a képünkbe nyomják a lefordított hüvelykujjukat. Az arrogancia régebben deviáns személyiségjegy volt. Ennek vége. Most már általános állapotunk, és hamarosan azt sem fogjuk tudni, hogy mi a fészkes fene lehet a társadalmi együttélés néhány olyan szabálya, mint az alkalmazkodás, beilleszkedés, intelligens hatalomgyakorlás, tolerancia stb. A következő nemzedék, lehet, azt hiszi majd, hogy teljesen normális részegen, bedrogozva vezetni, az utcán megköpködni a szembejövőt, ütni-verni az életünk társát, és tojással dobálni választott politikusokat.

És nem szólhatunk egy árva szót sem, mert mi tanítottunk nekik mindent. Mindenki tudja, hogy régen is voltak ilyen történetek. Pici különbséggel. Ezek a történetek kiríttak a mindennapokból, és a közösség kiközösítette az elkövetőit. Most meg szurkolunk nekik, olvassuk a börtönben eltöltött napjaik keserves krónikáját, a miattuk megvásárolt napilap árával istenné tesszük őket, és ettől egyre többen engedik el magukat.”