Békekölcsön

„Az üzlet, amit ajánlanak, szemérmetlen csalás. Azt mondják, az állam több nyugdíjat fog fizetni, mint a magánkasszák. Csakhogy ha a magánnyugdíjpénztárat megkérdezem, miből fog ő nyugdíjat folyósítani, akkor megmutatják a saját számlámat és az ott összegyűlt pénzt: abból, kedves uram, semmi másból. Ha ugyanezt az államtól kérdem, akkor széttárja a karját, és báván mosolyog. És persze ígér toronyórát lánccal, mert ki tudja, addig még megtalálhatjuk a fáraók kincsét a Bakonyban. Az már nem Orbán Viktor baja, ha esetleg mégse jön ki a lépés harminc év múlva. Addigra ő már árkon-bokron túl lesz.

A pénzt, amit most – kérdés nélkül – elvonnak, már jövőre elköltik. Ötszázmilliárd forint benne ketyeg a jövő évi költségvetésben. Ennél látványosabban nem is bizonyítható, miért volna baromság az államnak önként pénzt adni. Ezért. Mert a kiadáscsökkentéshez gyávák és bénák, a megörökölt rendszerekre pedig az isten pénzét is el tudnák verni. Azt is, amit a nyugdíjára tett félre hárommillió ember. Ha tehetnék, feltörnék a kisgyerekek perselyét, mint a legsúlyosabb alkoholisták.

Venne ön a nyugdíjából vasutast? Oszt mit csinálna vele? Súlyos milliókat váltanának üres ígéretre, amelynek teljesítési határideje ráadásul olyan távoli, hogy politikailag nem is értelmezhető. Harminc évre bármelyik politikus megígér bármit, harminc év múlva ő Argentínában koktélozik. Már tízre is nyugodtan blöffölnek, például egymillió munkahelyet.”