„Hosszú évek után most jó volt bejárni ezen a szent napon a várost. Olyannak látszott minden, mintha fényben fürödne és fényt árasztana. Az ünnepet nem zavarta meg egyetlen hamis hang, nem illő gesztus. Több tízezer ember volt az utcákon és a tereken. Mosolygó rendőrök sisak és pajzs nélkül nemzetiszín zászlócskákat osztogattak a gyerekeknek. Micsoda másság! Négyezer ember járt a Parlamentben. Nyitott volt minden. A közjogi méltóságok nem bujkáltak rácsok és kordonok mögött. Egyetlen épület tetejéről sem kémleltek mesterlövészek. Nem volt motozás. Sün. Tonfaerdő. Egy asszony a Kossuth téren odament egy rendőr leányhoz és azt mondta: »De jó, hogy ilyennek láthatlak titeket!« Ez hát a szabadság?
Kétféle nemzeti ünnep létezik talán? Az egyik vicsorgó, véres, bömbölő? A másik mosolygón könnyes és szelíd? Kétféle nép van? Kétféle fajta él Magyarországon? Az egyikben habzó gyűlölet uralkodik, a másikban nyugodt, tündöklő béke? Vagy másról van szó? Kétféle hatalomról? Az egyik szembefordult a közakarattal, a másikat a közakarat emelte föl?”