„– Demszky Gábor a városháza hivatalának átadás-átvételekor húszéves főpolgármesterséget kívánt önnek. Nem sikerült túl kedélyesre előde méltatása? Nagy elismeréssel szólt róla, köszönetet mondott neki az elmúlt húsz évért. Nem lesz ebből baj?
– Túl vagyunk a kampányon. De a kommunikációs görcsöléseket én is éreztem, a másik oldalról. Egyik nap önjáró voltam, és azt írták: a Fidesz »begyűr«. A másik nap azt lehetett hallani, hogy a Fideszben fogják a kezem és vezetnek. Ez »fénymarhaság«, az én kezemet egyedül a feleségem tudja fogni. Baloldali körök, ha az ember kulturáltan viselkedik valakivel, máris azt kezdik sejtetni: amögött valami összeborulás van. Demszky Gábor méltatása abból állt, hogy elismertem ötszöri megválasztásának az értékét.
– A Jobbik, sőt fideszesek fogalmaznak meg bírálatokat, amiért a volt Demszky-helyettest, a liberális Atkári Jánost kérte fel pénzügyi tanácsadónak.
– Mi köze a liberalizmusnak a pénzügyi szakmához? Magyarországon kicsit kuszált az, hogy mi liberális és mi anarchikus. Éppen a számok tanúsítanak átható közömbösséget az iránt az ideológia iránt, hogy »mindent lehet másképp látni«. Amit éppen negatív értelemben emeltem ki az átadás-átvételkor, az az, hogy a főváros pénzügyi helyzete borzasztó rossz. Ezt kell origónak tekinteni. Ezért van szükség Atkári János szigorú pénzügyi szemléletére. (...)
– A rendszerváltás cezúra volt, Demszky Gábor pedig rendszerváltó politikus, nem?
– Azt, hogy 1990-ben történt változás Budapesten, nem vitatom. És elismerem, nem ugyanaz a baloldaliság volt előtte és utána. De azóta teljes kontinuitás volt a baloldali–liberális vezetésben. Demszky Gábor pedig ugyan ellenzéki volt, de soha senki nem vitatta meg a nyilvánosság előtt pontosan, hogy milyen irányból támadta a Kádár-kormányt.
– Hogyhogy?
– Ebbe már az udvariasság okán sem kívánnék belemenni.”