„Mivel a magyar válság fenntarthatósági jellegű volt, így a szükséges politikának is ezt kellett kezelnie, még annak az árán is, hogy a rövid távú negatív reálgazdasági hatásokat esetleg tovább növelte. A Bajnai-kormány azzal a korlátozott céllal lépett fel, hogy a költségvetési helyzetet stabilizálja, de egyéb, politikai szempontból költséges strukturális intézkedésre már a szándékok szintjén sem vállalkozott. A fenti célt a kormányzat elérte 2009-ben, igaz, számos esetben csak olyan tűzoltó jellegű, átmeneti hatású intézkedések segítségével, hogy a költségvetési stabilizáció tartóssága már 2010-ben is kérdésessé vált, az új kormány jelentős beavatkozására volt szükség a lyukak időleges betöméséhez.
A magyar és a nemzetközi beavatkozás eltérését tehát részben az eltérő kiinduló helyzet, részben a gazdaságpolitikai szereplők eltérő hitelessége magyarázza. Ez utóbbi abból látható, hogy ugyan ma már világos: az angol vagy amerikai gazdaságpolitika valójában közel sem volt olyan prudens, mint ahogy korábban a piaci szereplők gondolták. Ennek ellenére a piacok ezen politikusok számára időlegesen megszavazták a bizalmat, hogy képesek lesznek ezt a rendkívül bonyolult, ellentmondásos helyzetet kezelni.
A fentiek alapján úgy látom, a 2011. évi költségvetés legfontosabb makrogazdasági céljának a költségvetési politika hitelessége helyreállításának kell lennie, aminek leghatékonyabb eszköze az, ha a magyar államadósság középtávon fenntartható, csökkenő pályára helyezhető. Ez a kiváló kommunikáció mellett - ami elengedhetetlen, de eddig fájóan hiányzott - igazából csak alacsony hiánnyal és a potenciális növekedést segítő hatékony intézkedésekkel érhető el.”