„A deportáltak listájára szinte bárki felkerülhetett. Nem kellett ahhoz több mint egy gazdag porta, egy szép városi lakás, vagy csak egy személyes ellenség. Azokat is elvitték, akiket a kommunista vezetés »osztályidegennek«, »megbízhatatlan elemnek« titulált, vagy akinek korábban bármiféle »ügye« volt a hatóságokkal. Azok sem menekültek, akiket a hatalom osztályidegennek, titóistának, horthystának, kizsákmányolónak, ellenséges elem(ek)nek, vagy egyszerűen csak árulónak minősített.
Az internálás helyéül a Hortobágyot jelölték meg, izolációjukra a Hortobágyi Állami Gazdaság - az ország legnagyobb állami gazdasága – területe mutatkozott a legalkalmasabbnak. A kitelepítésről úgynevezett véghatározatot hoztak, mely tartalmazta az internált nevét, foglalkozását, lakcímét, az internálás helyét, valamint az indoklást. (...)
»Egyszer minimális vétséget követtem el: apámmal kértük, hogy amúgy is a tábor közelében dolgozunk, miért is ne ehessük meg ott az ebédet. Akkor a brigádvezető berohant, ordítozott velünk, hogy mi zendülést szítunk. Ezért náspángolás járt. Szörnyű volt végighallgatni apám nyögéseit. Pribékeivel körbefogták, leoltották a lámpát, hogy ne láthassuk ki tette. Nekem is, apámnak is hasra kellett feküdni, föl kellett emelni a lábunkat, hogy a talpunk fölfelé nézzen és akkor elkezdték gumibottal. Aki még nem kapott gumibotot, az nem tudja, hogy milyen fájdalmas. Annyit kaptunk a talpunkra, hogy három napig nem tudtunk járni. Az volt a legszörnyűbb, amikor apámon volt a sor. Nyögött bent, és én nem tudtam rajta segíteni. De olyat is láttam, hogy valakit szinte péppé verték. Csak mert ahhoz volt kedvük. Teljesen kihozták a formájából. Képzeljen el egy embert, akinek duplára nő a feje. Laposra verték. Nem nézték, hogy mit ütnek, mit vernek. Valahogy az az ember aztán soha nem lett az igazi. Hazatérésünk után rögtön meghalt.«
Hatvan éve nyitották meg a hortobágyi kényszermunkatáborokat. Több ezer családot hurcoltak oda indok nélkül. Tönkretették az életüket: szabadulásuk után x-et kaptak nevük mögé, soha nem lehettek a társadalom teljes jogú tagjai. Lakhelyükről kitiltották őket, vagyonukat, lakásukat nem kapták vissza. A családok gyermekeiket különböző városokban, rokonoknál tudták elhelyezni, ott járatták őket iskolába. Házasságok mentek tönkre, családok szakadtak a történtek miatt. Helyrehozhatatlan az a sérülés, amit a deportáltak elszenvedtek.”