Égitestek körforgásától a forradalomig

„1956 már hasonlított Bibó elképzeléséhez. Ugyanakkor mérlegre tehető a forradalom másik paradigmája szempontjából is. 1956 egy nagy zsarnokság, a szovjet típusú rendszer klasszikus, sztálini változata ellen lázadt, amelyet Nagy Imre első reformtörekvései módosítottak, de nem alapvetően. Ez a rendszer nem volt akut válságban, a birodalom központjában – úgy tűnt, mérsékelt reformer hajlandóságok uralkodnak. Programalkotásra viszont csak erősen korlátozott nyilvánosság és igen rövid idő állt rendelkezésre.

Tulajdonképpen a robbanást megelőző néhány napban, órában lépett csak ki a rendszer megreformálásának nyelvi és fogalmi keretei közül. Ez változott át hirtelen a szovjet típusú politikai rendszer teljes lebontásának erős negatív programjává. Ez egészült ki szervesen a nemzeti függetlenség XX. század közepi formájával, a semlegességgel. Hogy ez milyen típusú legyen – finn? osztrák? jugoszláv? –, az jobbára nyitva maradt. Az alapvető demokratikus szabadságjogokat, a többpártrendszert és a szabad választásokat valamiféle lebegő harmadikutas »vízió« egészítette ki. Képviseleti demokrácián alapuló (esetleg közvetlen, „önigazgató” formákat is tartalmazó) politikai rendszert és széles köztulajdonon alapuló szociális (állam)gazdaságot jelentett.

A munkástanácsok a rendkívüli helyzetből adódó feladatokra szerveződtek. Hogy ez a köztulajdon valódi társadalmasítása felé nyitott volna-e utat, vagy az aktivisták viszszatértek volna a munkapadhoz – nem tudjuk. November 4. után, a forradalom második szakaszában mindenesetre ők álltak ellen az intervenció kormányának, hálózatuk alternatív politikai centrumot képzett. A szovjet szocializmusnak nagyon kevés híve volt 1956-ban, a szocializmusnak, pláne magyar szocializmusnak, úgy tűnik, elég sok. Nem csoda: amikor a magyar forradalom résztvevői politikai tapasztalataikat szerezték (a második világháború előtt és alatt, majd 1945–46-ban) a közvetlen demokrácia, a kollektív tulajdonlás vagy a tervezőgondoskodó állam kérdései sokakat foglalkoztattak. Nem is feltétlenül nyugati típusú demokráciával párosítva őket.”