Atyai kötelesség

2010. október 26. 12:37

A jó szülő gondoskodik gyermekéről, egyengeti a megszülető kicsi fiú útját az élet akadályokkal és útvesztőkkel teli ösvényein.

2010. október 26. 12:37

„A cikk, amelyet kiválasztottam, a Népszabadságból való, és Üzenet az ötödosztályba címmel jelent meg. Arról szól, hogy Tőkés László néhány héttel ezelőtt Brüsszelből felhívta a nagyváradi városházát, és követelte, hogy azonnal vonják vissza fia büntetését (amit mellesleg a fiatalember azért kapott, mert engedély nélkül épített fel egy egzotikus bárt). Legutóbb pedig a Bihar Megyei Labdarúgó Egyesület elnökéhez fordult Tőkés, »követelve, hogy vizsgálják felül az ötödosztályú bajnokságban 2-2-es végeredménnyel zárult Rév – Partiumi Keresztény Egyetem SE mérkőzést«. Talán mondanom sem kell, hogy az utóbbi egyesület elnöke Tőkés László fia. (...)

Büszke is volt rá apukája nagyon – ámde a gonosz sors egyszercsak belerondított apa és gyermeke idilljébe: Tőkés úrnak hosszú-hosszú időre Brüsszelbe kellett utaznia. Ment is az atya – bár mondanom sem kell, vérző szívvel. Szívesen maradt volna asszonyával, kicsi fiával, de tudta: a jó szülőnek kötelességtudatból és a felnőtt élet kihívásaiból is példát kell mutatnia. És míg a repülőgép közönyös mormogással húzott a felhők közt egyenesen Brüsszel felé, a jó apát egyetlen gondolat gyötörte: úgy érezte, minden fontosat megtanított gyermekének a fociról és az építkezésről – de valamit elfelejtett, valamit, ami pedig fontos lett volna. De mit?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2010. október 27. 00:36
Ezen a késői órán megint előjönnek az emlékek...ugye, a pszichológusok értik ennek a nyitját. Eszembe jut régről egy ember....mikor kellően magas pozícióba került, ráküldték Zelk Zoltán kivénhedt babáját....csak hogy fogják a pöcsét...ugye, találkozott RJ hasonló esettel? Jó, igazi bolsi módszer volt....ahogy Anyám mondta....az Embert fejreállítják. Erre kellett a hatalom, a sok pénz, a besúgók, az ügynökök....miért jut eszembe mindez? Mert ha párthű ember gázolt, vagy akármit tett, óvatosan arrébb helyezték....mintha misem történt volna. De ha az ellg soraiból valaki? Akkor a János és a város tudta, ugyan kicsit másképp, kicsit fölfújva, de rögvest az esetet...sőt, a hírek is megszellőztették.....hej, de sokat tudnék mesélni még. Apámról, meséltem, országos szinten, még kabarétréfa is készült...igaz, csak bűnbaknak választották....de jó móka lehetett azoknak, akik kitalálták. Még ma is emlékszik rá az ország öregje, olyan jól sikerült....gondolom, szakértelem kellett ahhoz is, hogyan lehet embereket ellehetetleníteni...én mindenestere örülök, hogy nem lehettem pszichológus...a franc tudja milyen kalamajkába nem kerültem volna .... rég.
1120
2010. október 27. 00:22
Még ha van is igazság abban, amit R. J. mond, egy olyan alak, aki a Gergényivel együtt vette át Demszkytől a kitüntetését, az egyfelől kussoljon, de nagyon...másfelől meg törődjön a saját kölkével. Pont.
kérdés
2010. október 26. 23:49
Tőkést nem kell védeni, tudom. Hatalmas az ő patrónusa. De én a múltamnak tartoztam annyival, hogy elmondjam a véleményem. Úgy is mondhatnám, letudtam egy tartozásom.
kérdés
2010. október 26. 23:47
Ranschburg Jenő ezzel az írásával bizonyította, hogy ő is csak egy gyarló halandó. Feltételezem, hogy sosem élt vissza, a legkisebb mértékben sem tekintélyével, esetleges kiváltságával, azért mert megszólalni így. Ha mégis, akkor majd elszámol a lelkiismeretével. Tőkés Lászlóra az vessen csak követ, aki maga sosem, semmiben nem vétkezett. Tőkés Lászlóról, tudom, elszámol a lelkiismeretével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!