„Az egyik legjobb új amerikai filmsorozat (Boardwalk Empire, a nyitórészt rendezte: Martin Scorsese) első nagyjelenete egy mulatóban játszódik, ahol a helyi maffia – egyben a város – vezetői ünnepelnek. Az ünneplésre az ok pedig az, hogy éjfélkor kezdetét veszi az alkoholtilalom. A maffia, a feketepiac örül a paternalista szabályozásnak, hiszen hatalmas bevételi lehetőséget teremt a számukra. A tilalom a keresletet nem tűnteti el, csak átcsoportosítja a feketepiacra.
Az alkoholtilalom minden paternalista szabályozás állatorvosi lova. Tanuljunk belőle! Ha más termékek forgalmazását gátoljuk (például betiltjuk a devizahitelezést vagy a magas díjak mellett adott, a nem fizető adósokkal szembeni kemény fellépést, a kilakoltatást ígérő hiteleket), akkor ez nem azt jelenti, hogy azok a csoportok, akik eddig ilyen hitelt vettek fel mostantól nem fognak hitelt felvenni. Fognak. A helyi uzsorások (jobb esetben a nem Magyarországon bejegyzett bankok, vagy lízingcégek) örömmel fogadják őket. Ez sajnos a közgazdaságtan egyik alaptörvénye, ami ellen ugyanolyan nehéz védekezni, mint megakadályozni azt, hogy Moszkvában télen hó essen. (...)
Tegyük fel végül, hogy a paternalista beavatkozást javaslók találnak kellő érvet elképzeléseik mellett (valóban jelen van a korlátozott racionalitás, és az adott megoldást tényleg senki, vagy csak elenyészően kevesen választanák racionális okból)! Tegyük fel, hogy meg tudják indokolni azt is, hogy miért éppen az általuk javasolt (általában kemény paternalista) eszközt válasszuk! Még mindig fennmarad egy kérdés. Biztos, hogy nem járunk jobban, ha egyszerűen elfogadjuk a hibát, és nem akarjuk kijavítani?
A paternalista logika ugyanis visszájára fordítható. A fogyasztók racionalitása korlátozott. Pedig a bőrükre megy a játék, amikor ilyen fontos döntéseket hoznak. Miért gondoljuk, hogy a szabályozók nem lesznek azok? Egyrészt nekik nem a bőrükre megy a játék, a rossz döntéseikért a cechet úgyis mások (a fogyasztók, az adófizetők) fizetik – ők legfeljebb szavazatokat vesztenek. (Ezzel kapcsolatos érveket Edward L. Glaesernél találhatunk.) Ráadásul az ő döntéseik lényegesen bonyolultabbak is, mint a fogyasztóké. Amikor ők meghoznak egy-egy törvényt, akkor annak lényegesen több (előre esetleg nem is várt) következménye lehet, mint egy-egy fogyasztó döntésének. Miért gondoljuk, hogy az az ember, aki fogyasztóként irracionális döntést hozott, a lényegesen bonyolultabb döntésekben racionálisabb, megfontoltabb lesz? Hány parlamenti képviselő, szabályozást javasló tisztviselő is rendelkezik devizahitellel, amelyet most azért akarunk szabályozni, mert nem volt racionális felvenni?”
