Nem kell(ett volna) sem Radnai Márknak, sem a Tháliának, sem másnak bocsánatot kérnie a black face-ügy miatt

Az OPERA és a személyes véleményem szerint sem lehet a szerzői jog parttalan, nem mehet szembe általános emberi értékekkel.

Győriványi pedig 2001-ben a Fideszes kormány végnapjaiban vette át a házat, a békétlenek hamar találtak politikai szövetségest is.
„Győriványi pedig 2001-ben a Fideszes kormány végnapjaiban vette át a házat, a békétlenek hamar találtak politikai szövetségest is. Az azonban igaz, ha már Kocsissal hasonlítjuk össze, hogy amíg az ő füle és zenei ítélete ellen a munkaügyi bírósághoz lehetett ugyan fellebbezni, de a zenei világ előtt nehéz volt ellene érvelni, Győriványi nem is törekedett, hogy aprómunkával, finom diplomáciával megszerezze tekintélyét a házban. Politikai komisszárként viselkedett, nem csoda, hogy azt is láttak benne.”
