„A Magyar Nemzeti Tanács választásakor a Vajdasági Magyarok Szövetsége valóban kitűnő pártembereket és pártonkívüli személyeket sorakoztatott fel. Tekintéllyel bíró püspökök, mérvadó egyetemi tanárok, hangadó közéleti emberek jelentek meg a listán. Az összefogás fennállt, ha nem is volt teljes. A közéleti retorika szerves része volt, hogy történelmi választások előtt állunk. Mégis, a kb. 240.000 választópolgárból csak valamennyivel több, mint 50.000 polgár szavazott a VMSZ listájára, és kb. 20.000 polgár szavazott a többi pártra. Ráadásul, még azt a tényt is meg kell fontolnunk, hogy a választói névjegyzékre jelentkezettek száma (138 ezer) és az urnákhoz járultak száma között szakadék tátong. Ez egy dráma. És nem valószínű, hogy a jelenséget megmagyarázhatjuk a »nemzeti kifakulással«, vagy akár annak ellentétével. Sőt, mi több, még azzal a magyarázattal sem elégedhetünk meg, hogy a kisebbségi választóknak elegük van a kisebbség nevében beszélő elitekből. Noha, nem lehet tagadni, hogy fennáll a bizalmatlanság a kisebbségi elitekkel kapcsolatban.
Valójában arról van szó, hogy végéhez közeledik a kisebbségi jogkiterjesztés korszaka. A keretek meghatározása lassan befejeződik, és az EU megfelelő szervei, amelyek sok helyütt külső nyomást gyakoroltak korábban, nem fognak beavatkozni, és eszük ágában sincs, hogy döntőbíróként lépjenek fel a konfliktusokban. Márpedig ez a szituáció újfajta stratégiát igényel. A kisebbségi politikai stratégiák magja mindig a durva, politikailag szított nemzetállami asszimiláció elleni védekezés volt, épp ezért a politika és a kultúra jelentették a kisebbségi elitek működési terepeit. Ez hozta az azonossága érdekében áldozatot hozó kisebbség képét, és a kiélezett társadalomértelmezést. Az európai környezetben azonban immáron nem a durva asszimilatív, kisebbségellenesség jelenti a kihívást, hanem a felpuhított kisebbségpolitika, amely a mindennapok szegleteiben munkál. Csökken a politika felől érkező kihívás intenzitása, nő viszont a gazdasági kihívásokból adódó asszimilatív szempontok ereje. Hogy a Demokrata Párt a Vajdaságban közömbös volt az MNT-vel kapcsolatban, ezzel magyarázható. Mert a végső uralom forrásai nem az MNT-ben találhatók, a gazdasági uralom, a döntő hatalom másutt van.
A kisebbségi stratégiák azonban nem érik el a mindennapok kínjait és megpróbáltatásait, a kevésbé látványos, de attól még létező világot. A nyugati kapitalizmus válságban van, mondja Orbán Viktor. Így igaz, sőt, jó lenne ha a kisebbségi vezérek is elgondolkodnának ezen. Csakhogy a kisebbségek, pl. Szerbiában, a kemény, neoliberalizált kapitalizmusban élnek, és nincs olyan magyar politika, amely ezt megváltoztathatná.”
