„Azért jó Lengyel Munkáspártinak lenni, mert az ember fia/lánya egy röpke időre kiszakadhat a magyar valóságból és megízlelheti milyen az másképp gondolkodni. És nem arról másképp, hogy nemiség, meg drog, meg kisebbség (pedig ezekről is), mert a másképp szó is kezd megtöltődni ezen fogalmakkal, pedig ő nem tehet róla. A másképp csak másképp, annyi, hogy nem úgy, mint általában, nem a megszokott módon. Ennyi.
A lumpenek attól mások, hogy nem azt lesik, mit nem lehet, miért nem lehet, mikor lehetne és mi kéne hozzá, hanem kollektíve elhiszik, hogy lehet és abból valósítják meg, ami éppen van, akkor amikor éppen kell. A kollektív hipnózis remek dolog és nem kevésbé hatékony és boldogító folyamat. Felemelő érzés olyan emberek között lenni, akik fülig érő szájjal tolják bele szabadidejüket, energiájukat, pénzüket, lelkesedésüket és szakértelmüket egy olyan formációba, ami magában rejti a lehetőséget, hogy valami megszülessen, hogy valami felépüljön. És ez felemelő érzés!! (...)