Gyermektelenségi adó: erkölcsi vagy gazdasági kérdés?

„Erkölcstelen a nőket szülőgépnek tekinteni. Ma a legszűkebb biológiai kényszeren kívül, a gyermeknevelés bármilyen feladata megosztható a családon belül. A valódi családbarát politikának erre kell tekintettel lennie, a családtámogatásnak valóban egységként kell kezelnie a családot, és nem szabad adminisztratív eszközökkel beavatkozni a belső munkamegosztásba. Sem a hagyományosabb modellek mellett, sem ellenük - a családtagokra kell bízni, ki mit végez, a különféle intézkedésekkel magát a gyermeknevelésben végzett tevékenységet kell támogatni.

A gyermektelenségi adóról szóló javaslat praktikus oldalról nézve sem túl erős. Még ha félre is tesszük a fenti megfontolásokat, akkor is könnyen belátható, hogy egy ilyen intézkedés nem olyan ideális adófizetők megjelenéséhez vezet, akikre keveset kell költeni, de sokat termelnek. Épp ellenkezőleg. A gyermektelenségi adó ott lesz igazán motiváló erő, ahol a legrövidebb távon igen érzékeny veszteség lenne a jövedelem néhány százalékának kiesése is, márpedig az ilyen körülmények közé születő gyerekek szociális helyzetének javítására költeni kell az államnak, mielőtt egyáltalán adófizetővé válnának. Ez a példaként emlegetett Ratkó-korszakban nem volt gond, hiszen mindent az állam irányított, csak hát az a rendszer nem működött folyamatos külső forrásbevonás és diktatúra nélkül, ma meg ilyesmire szerencsére nincs mód. Ezzel szemben a családi adókedvezmény ott motivál, ahol vélhetően van elég forrás a gyermeknevelésre, állami segítség nélkül is. A gyermektelenségi adó tehát még a felvetők egyáltalán nem humánus rendszerében sem feltétlenül célravezető.”