Az ismerős régmúlt

„Az óvoda fess, elegáns vezetője kedves gesztussal mutatta be Tarlóst, mondván: gyerekek, ez a bácsi lesz Budapest főpolgármestere. Sok-sok kis szempár őszinte ámulattal kísérte a barátságosan mosolygó, öltönyös, nyakkendős férfit, és ahogy a kisfiúk-kislányok ott ültek, feszesen, összezárt térdekkel, látszott rajtuk, egy másodpercig sem kételkednek a vezető óvó néni szavaiban. Igazuk is lehet: a közvéleménykutatók teljes egyetértésben vetítik előre a kormánypárti jelölt fölényes győzelmét Budapesten is.(...)

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: nem tenne jót a családi életnek, az egészséges társadalom fundamentumának, ha a gyerek már ötéves korában tudná, kit fog feleségül venni? Mert amióta ez a liberális bagázs kiseprűzte az egyházat az őt megillető helyéről, összeáll itt boldog a boldogtalannal, evangélikus az ateistával, katolikus a lutheránussal, csak úgy, vaktában, reverzális nélkül. Egyáltalán: jó helyen van ez a Deák? Normális dolog az, hogy míg történelmi családjainkról külvárosi utcákat neveznek el – a libsik még a havat sem takarítják le róluk rendesen –, egy egyszerű közrend itt pöffeszkedik a székesfőváros szívében? Egy mosónő gyerekének illusztris társaságában? Na, majd ha Szabó Ervint leküzdöttük, erről is konzultálnunk kell a nemzettel egy jóízűt, őszintén, szabadon, végtére is boríték van elég.”