Vagy alkalmazkodik a Jobbik, vagy eltűnik

„A párt előtt álló kihívások közül megkülönböztethetünk külső és belső problémákat. Az előbbiek közül a legfontosabbak: a közéleti hangulat megváltozása, a politikai rendszernek a Fidesz irányából történő újraformálási kísérlete és a pártstruktúra átalakulása. Ezek olyan szoros összefüggésben vannak egymással, hogy egységesen érdemes foglalkozni velük. A Jobbik számára kedvező hisztérikus, »kvázi polgárháborús« politikai klíma megváltozása már Gyurcsány Ferenc távozásával enyhült, a korrupciós botrányok, illetve a félig-meddig mesterségesen gerjesztett etnikai indulatok azonban elegendő témát szolgáltattak a párt számára a radikális változások szükségességének hangsúlyozásához. A szocialisták bukása, a Fidesz kétharmados sikere és az új kormány elsöprő törvényalkotási lendülete azonban nagyrészt okafogyottá tette a Jobbik közéleti tematizációs lehetőségét. Egyszerűen annyi történt, hogy eltűnt, illetve megsemmisült a fő ellenségkép, és egyelőre nem találtak senkit helyette. Az MSZP-t kiütötte a Fidesz, nincs már rajta ütnivaló; az LMP-vel kapcsolatban ugyan gyakran elhangzik, hogy valójában a gyűlölt SZDSZ örököséről van szó, azonban az LMP kis pártként nem alkalmas a démonizálásra.

A Jobbik önmagát rendszerellenes (anti-system) pártként határozta meg, ugyanakkor a választásokon győztes politikai erő egy új rendszer megalapítását hirdette meg. Úgy tűnik, hogy a radikálisoknak egyelőre nem sikerült eldönteniük, hogy beállnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének támogatói közé, vagy továbbra is rendszerellenes pártként működnek. Ez a bizonytalanság az eredője a párt korábban vázolt ambivalens magatartásának. A pártrendszerben mindemellett egy olyan kényszeredett egyensúlyi állapot jött létre, amelyik kizárja a centrális erőtéren kívül eső pártok között az együttműködést.”