„Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az elmúlt lassan negyedszázad egyik legfontosabb magyar könnyűzenei együttese a Kispál és a Borz volt. Rengeteg zenekar követett és követ benneteket, és mai napig kitart a rajongótábor. Milyen érzés volt mindezt belülről megélni, mit adott neked ez bő két évtized?
Rengeteg tanulságot, sok szép pillanatot, emléket. Bár még meghalni nem szeretnék, de kerek időszak ez az életemben. Végigéltünk egy csomó olyan dolgot, amit talán lehetett volna máshogy is csinálni, de úgy érzem, hogy még az az utolsó három-négy év, amikor a zenekar nem igazán lépett előre, is hordozott magában tanulságot. Szerintem tiszta lelkiismerettel fejezhetjük be: megadtuk magunknak azokat az esélyeket, amelyeket meg kellett adni ahhoz, hogy ne egymásra mutogassunk a végén, nem estünk pánikba, amikor azt láttuk, hogy ez az egész már nem annyira előremutató, amennyire lennie kellene.
Volt két-három olyan csúcsidőszakunk, amikor mind a koncerteken, mind a lemezeken egyben volt a zenekar, és olyan dolgokat csináltunk, ami legalábbis magyar szinten nem emlékeztet annyira más zenekarokra. Az angolszász és az egyéb könnyűzenei szcénákban persze lehetne és lehet találni hozzánk hasonló attitűdű zenekarokat: emlékszem, amikor 1990-ben Hollandiában voltunk, kifejezetten megnyugodtunk, hogy hallunk hozzánk hasonló bandákat. (...)