„A gyerek minden gondját-baját megoldó gyógymasszázs, terápiás lovaglás tíz-és százezrekért, vagy akár delfinnel úszás Floridában milliókért - az elmúlt években egy furcsa divathullám a fiatal, jellemzően inkább városi értelmiségi szülők körében egy egészen sajátos szubkultúrát, az ilyen-olyan felkészültségű szakemberek számára pedig egy nagyon szépen jövedelmező iparágat teremtett. A cél: a gyerek fejlődése és egészsége, valós, de sokszor csak vélt betegségeinek, lemaradásainak megszüntetése. Amire nincs az a pénz, amit a szülő elő ne teremtene. (...)
Miközben az állami korai fejlesztő intézmények forráshiányosak és teljesen telítettek, nem hirdetik magukat és nehéz is a bekerülés, addig a jól menő privát fejlesztők színes reklámjai mindenütt ott vannak, a gördülékenyebb ügymenet miatt pedig a szülők is szívesebben ajánlgatják ezeket egymásnak. A tapasztalatok szerint ráadásul a szülők általában egyszerre több helyre is hordják a gyerekeket fejlesztésekre, a koordinálatlan rendszer miatt pedig az állam jelentős összegeket veszít. A szülőket nem minden esetben tájékoztatják arról, hogy az adott magánszolgáltatás kap-e állami támogatást, így jellemzően az óradíj mellett a TB-kártyát is elkérik tőlük - így ugyanazért a szolgáltatásért kétszer kell fizetni: egyszer a szülőnek, egyszer az államnak. És akkor a számlaadásról még nem is beszéltünk... Az amúgy is felkapott magánszolgáltatásokat bizonyos esetekben ezek a nem éppen legális trükkök még jobb üzletté teszik. Ahogy a minőség-, úgy a pénzügyi ellenőrzés hiánya is károkat okoz.”