„Hoffmann Rózsának a leghalványabb fogalma sincs arról, amivel foglalkozik, és amit szerencsétlenségünkre irányít. Sokszínűség? Az ég áldja meg, az egész Unióban Magyarországon a legkisebb az idegen nyelven tudók aránya. A világ és ezen belül az Unió első számú nyelve az angol, de még azt is botrányosan kevesen tudnak. Ezen akar még rontani? Oszt ha most nem ijednek meg a tanárok, akkor honnan akaszt le a következő tanévtől elég német-, francia-, orosz-, olasz-, spanyol-, szlovák-, román-, ukrán-, szerbtanárt, mert az angoltanárképzéssel legalább mennyiségileg nincs baj, de a többivel?!
Egyrészt HR orosz-francia szakos volt hajdanán, és úgy maradt, ehhez jön a magyar rendszernemváltó elit (amiről máskor bővebben) eszement Amerika-ellenessége és a világ dolgaiban való bezápult járatlansága. Másrészt az »úgy maradt« arra is vonatkozik, hogy annyit tud a világról és a magyar közoktatásról, amennyit a Kádár-rendszerben tudott. (...)
A végén persze elszólja magát: »a közoktatásban az kell erősíteni, amiben jók voltunk: azt, hogy a magyar iskolákban 'rend van', és hogy nálunk 'szót fogadnak' a gyerekek. Úgy vélte, még a Kádár-korszak végén is ilyen volt az iskola, és ha akkor így tudtak tanítani, akkor most is le lehet hántani az oktatásról azokat 'az idegen mintákat", melyek majdnem tönkretették a közoktatás rendszerét.« Hát a rendben biztos erősek voltunk, abban az egész Kádár-rendszer erős volt, de hatékonyságban - oktatásügyileg: írni-, olvasni-, számolni tudásban, használható nyelvtudásban meg gyengék voltunk, mint a harmat. Már akkor. És ez annak a Kádár-kori oktatásügyi establishmentnek a bűne, aminek Hoffmann Rózsa oszlopos tagja volt. Rendet, azt tudtak csinálni. IQ-t, jó életet nem.”