A magyarok intelligenciája Orbán Viktor szerint

2010. augusztus 03. 10:44

Magyarországnak ilyen demagóg és populista miniszterelnöke van, aki óriási baromságokkal traktálja a magyar népet.

2010. augusztus 03. 10:44

„Ami a tudásközpontú magyar jövőt illeti, Orbán hasonlóan fogalmazott Budapesten is: »versenyelőnyt jelent, és egyben optimizmusra ad okot a sajátos magyar gondolkodásmód.« De ez alkalommal Orbán nemcsak sajátos gondolkodásmódról beszélt, hanem a magyarok felsőbbrendű intelligenciájáról értekezett. Az MTI összefoglalásában szó szerint idézi azokat a mondatokat, amelyeket nem akart a miniszterelnök vagy stábja teljes egészében írásban kifejteni a honlapon. Ezek így hangzottak: »Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy kétféle intelligencia létezik a földön: az embereké és a magyaroké.« Ezt azért mégsem lehetett elmondani Románia elnökének, Trajan Basescunak a jelenlétében. Talán megorrolt volna, ha azt hallja, hogy az ő intelligenciájuk alábbvaló a magyarokénál. És nemcsak a szomszédokénál előbbvaló a magyar intelligencia, hanem a világ összes népéénél. Ez már egészen közel van azoknak az ámokfutóknak a gondolkodásához, akik meg vannak győződve róla, hogy az egész emberiség legősibb népe a magyar.

Azért tegyük azt is hozzá, hogy semmiféle ilyen szóbeszéd nem járja Amerikában. Talán valami Dakota indián rezervátumban hallott ilyesmit Orbán Viktor. Nem tudom, hogy mit gondolt a hallgatóság erről az elképesztő kijelentésről. Attól félek, hogy egyeseknek még tetszett is. Én inkább szégyenkeztem volna, hogy Magyarországnak ilyen demagóg és populista miniszterelnöke van, aki ilyen óriási baromságokkal traktálja a magyar népet. Egy biztos, elhatároztam, hogy erről az otthoni hallgatóságnak szánt borzalmas kijelentésről tudnia kell a világnak is. Lefordítottam angolra, és publikáltam a Hungarian Spectrumban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2010. augusztus 04. 03:39
Nagyon hulye. Ha intelligens lenne belatna, hogy nem ismerte Asimov mondatat. Ami meg rosszabb, hogy nem tud angolul. Megegyszer: emberiseg, marslakok. Ami a rohej: mar hallottam ezt a sztorit egy amerikaitol. Kb 1993-ban. Sok sikert kivant nekunk.
dorkoka
2010. augusztus 04. 00:16
És tényleg a magyar a legősibb nép, aki kikecmergett a fekete kontinensről és kultúrát is tudott alapítani. Nem véletlenül tanulják a magyart a sumér kutatók a világban. A több mint 10.000 éves rovásírás csont és kődarabkák előtt le a kalappal.
dorkoka
2010. augusztus 04. 00:12
Na most voltak ilyen mondatok Amerikában: Hollywoodi tábla a filmgyár kapujában, mint a munka szabaddá tesz, csak itt azt írták ki"Attól hogy magyar vagy nem biztos hogy sikeres leszel." (De ezt irigységből)Persze mind sikeres lett. Itt még elmondták Hollywoodban hogy a magyarok az ufók nyelvén beszélnek. Nikola Tesla: Vannak az emberek és az ufók, persze a magyarok az ufók. Többször tett utalást Henry Ford Galamb miatt a magyarokra, mert Galamb miután megtervezte a T-modellt és felépítette a világ első futószalagos gyártását, rengeteg magyar mérnököt magához vett. Ford mondta: sokan jöttek Európából de a magyarok a Marsról. Magyar nyelvű újság hirdetésekkel kereste Ford Amerikában a dolgozókat és mérnököket. Faji alapon!!! Teller Ede megkövetelte a magyar tanulást Amerikai egyetemeken. Azt mondta, hogy akarod megérteni az atomfizikát mikor nincsenek rá szavaitok mi zajlik le. A ti nyelveteken nem tudom elmondani. Így is lett, több ezren tanulták meg a magyart. Később kidolgozta a szakmai angolt is. Több iparágban is jelezték, méltányolták a magyarok különleges képességeit kint. Egyébként meg igen is magasabb intelligenciájúak vagyunk a környező népeknél és ez nem pénzkérdés. Csak ha az évi szabadalmaink számát nézitek. A XX. századot az angolok szerint is a magyarok találták fel. Végtelenül büszke vagyok magyarságomra. Köszönöm istennek hogy nem születtem szlávnak vagy latin cigánynak.
khomeini
2010. augusztus 03. 23:01
Ez a picsa egy véglény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!