A királyság dicsérete

„Hogy miért szeretjük a királyságot? Az örökletes uralkodót (királyválasztókat most hagyjuk) senki sem választotta posztjára, így aztán egyetlen személynek sem tartozik elszámolással és felelősséggel - leszámítva talán őseit és leszármazottait. Az uralkodó az emberek embere - jobb esetben Istené is -, aki saját személyével emlékeztet arra, hogy a pártok léte nem mindenek felett álló. A modern elképzelés a fékekről és egyensúlyokról a fizikát veszi alapul, amikor patikamérlegen egyensúlyozza ki ezeket a jog eszköztárának bevetésével. A monarcha korlátozó szerepe azonban a tradíción alapul, ami a folytonosság fontosságára figyelmeztet. Hogy az uralkodó választás nélkül is a helyén maradhat, az pedig arra, hogy hiba egyenlőségjelet tenni a konszenzus és a demokrácia közé.

Magyarország 1946-ban sikeresen felszámolta ezeket a torz és feudális elveket, így mára maradtak a parlament által választott elnökök. A köztársaság története Göncz Árpádtól (nem sokon múlt, hogy nem Pozsgay Imrét kell ideírni) Schmitt Pálig tart. A királyságot egy szent alapította és egy boldog uralkodóval lehelte ki lelkét.”