Meleg méltóság és köcsögzászló

2010. július 09. 19:39

Lassan befejeződik a Budapest Pride, bár a szombati felvonulás valószínűleg egy ideig még témát kínál az érdeklődőknek.

2010. július 09. 19:39

Egyébként a budapesti felvonulás is sok-sok évig békésen és normálisan zajlott a tabáni koncertekkel, majd a Ráckertben a hajnalig tartó mulatással, az ország mégsem lett erkölcsi fertő. Országunk hanyatlásának kezdetét a piros-fehér zászlóval tüntetők sem az Orbán-kormány idejére teszik. Idővel aztán egyre élénkebb lett az ellenzők érdeklődése, majd helyszíni véleménynyilvánítása, ezzel együtt egyre kalandosabb a meneten való séta. Átalakult minden, tavalyra már szinte teljesen kiszorultak például a travesztik (ők aztán tényleg erkölcstelen egy népség), mindenki azzal volt elfoglalva, hogy milyen szép kispolgári a menet, semmi dekadencia. Kivéve talán az exminiszterelnököt, meg a különbejáratú kisföldalattiját. Jöttek viszont azok, akiknek fontos, hogy mehessenek azok, akik már nem mentek. 1:0 a helyszíni ellenzők javára, akik jelentősen befolyásolni tudják, kik vesznek részt, kik mernek elmenni.

A felvonulás költségei is miattuk kerülnek előtérbe, korábban nem kellett ezernyi rendőr és kordon, útlezárás a dobótávolságig, occsó volt az egész. Mára egy teljes hadsereg szükségeltetik, aztán lehet azon szörnyülködni, hogy mennyi közpénzbe kerül mindez, szabad-e ennyit a melegekre elpocsékolni. (...)

Nem hiszem, hogy van egységes meleg közösség, azt sem, hogy szükség lenne rá. Viszont évi egy hét kultúrával, filmmel, beszélgetéssel olyan helyen lehet sokak számára feldobni az unalmas nyári életet, ahol bizonyos alapjogok biztosítottak. Miközben ezek - és nem csak a melegeké - nálunk évek óta folyamatosan kopnak (pikáns, hogy mindez szociálliberális kormányzás alatt, és sikeres megoldási javaslat nélkül, hacsak a rendszeres fasisztázást és a komolytalan Chartát nem gondoljuk annak) nincs ötlet arra, hogy merre lenne érdemes próbálkozni. Pedig a mostani út a beszűkülés fele visz, és ennek csak egy része a külvilág, a belülről végiggondolható »csomag« nem adható át másoknak, még akkor sem, ha érzékeny jogvédők, jóindulatú/számító politikusok, segítő/szarkavaró újságírók bele-belekontárkodnak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Deunan
2010. július 09. 22:36
Még nem tanultad meg, hogy az életben csak egy biztos dolog van??:))) Most off vagy on?
Deunan
2010. július 09. 22:34
Puculj-buzulj.:)))))
Deunan
2010. július 09. 22:31
Melléfogtál? Szoktál olyat? S most biztos, hogy nem???
picur3ka
2010. július 09. 22:10
De jol elvannak. Eredjenek, nezzenek csajok uttan inkabb, mielott belebuzulnak egymasba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!