Tündérek és a sötét erők

2010. június 20. 11:53

Szakács Gábor szerint a magyar történelemtudomány jelenlegi álláspontja a magyar történelemről úgy, ahogy van, minden alapot nélkülöző kitaláció.

2010. június 20. 11:53

Június 17-én az MTV Ma Reggel című műsorában Jegyes-Tóth Kriszta vendége Szakács Gábor rovásírás „kutató” volt, abból az alkalomból, hogy e hó 19-én tartják a 14-ik „Kárpát-medencei rovásírásversenyt és műveltségi találkozót” Budapesten. A versenyen 117 döntőbe került gyermek vesz részt a „Kárpáthaza” majdnem minden vidékéről. Ezeket a fiatalokat mintegy 1000 diák közül választották ki, s a rovásírásírás rejtelmeibe olyan emberek vezetik be őket, akik, nekem úgy tűnik, a szélsőjobboldali ideológia elkötelezettjei.

Szakács Gábor újságíró, énekes, dalszerző és könyvkiadó. Újságíró karrierjét a Magyar Demokratánál kezdte, és még ma is ennél az újságnál dolgozik. Szakterülete a kultúra, környezetvédelem, történelem, magyar őstörténet. Felesége, Friedrich Klára rovásíró oktató-kutató; nevével először a Jobbikhoz kötődő Attila Király Népfőiskola „tanáraként” találkoztam. A házaspár már tíz éve hetente 2-3 előadást is tart a rovásírásról, de – sajnos – emellett sokféle tudománytalan történelmi témáról is értekeznek és vezetik félre naiv hallgatóikat.
(...)

Talán egy éve lehetett, hogy egy meglehetősen udvarias fiatalember jelent meg a blogomon. A téma akkoriban a magyar őstörténet volt, és a fiatalember elmagyarázta nekem, hogy ismereteim a témáról végzetesen elavultak. Új kutatások bizonyítják, hogy.... és jött az egész litánia arról, hogy a magyarok már 40 ezer éve a Kárpát-medencében élnek, és több hozzászólásában mindazt kifejtette, amivel Szakács Gábor és társai jönnek elő „történelmi” fejtegetéseikben.

Veszélyes dolog ez, ami ellen erőteljesen fel kellene lépni. Nem elég, hogy történészek beszélnek róla. A médiában dolgozó újságíróknak kellene cselekedniük, ugyanis ők több embert érnek el, mint a történészek. De úgy látszik, hogy az MTV egyik műsorvezetője vagy nem tud minderről, vagy nem törődik vele. Vagy a demokrácia félreértelmezéséből kiindulva úgy gondolja, hogy Szakács Gáborék történelemszemlélete csak egy a sok közül és éppoly létjogosult, mint a többi. Miért is ne? Virágozzék minden virág! Csakhogy ezek a virágok mérgezőek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
picur3ka
2010. június 21. 08:35
'Amúgy érdekes, hogy pont a zsidó, cigány, meleg, stb. kisebbségek integrálását deklaráltan felvállaló liberálisokat nevezed kirekesztőknek és rasszistáknak.' Mo-i liberalisokrol beszelunk most? Mert azok AVH gyerekek. Szoban jol felvallaltak. Annyi kozuk van a liberalizmushoz, mint csiganak az olvasashoz. Zsinagoga talan Trianon elott epult utoljara. A 60-as evekben tuntek el a tobbnyelvu feliratok es zartak be a kisebbsegi iskolak. A ciganyokat szimplan a tobbseg ellen uszitjak. Oszd meg es uralkodj a mukodesi mehanizmus itt.
dadi56
2010. június 21. 07:45
Attól féltek, hogy nektek nem jut hely a történelmünkben. Sajnos ezt nem lehet kitörölni, s elfelejteni. Annak viszont vége, hogy egy törpe kisebbség akarata érvényesüljön, a többség kárára.
kérdés
2010. június 20. 23:30
Boszorka Borka
Autofocus
2010. június 20. 21:46
Igazán érdekes hogy ki merre vándorolt a honfoglalást megelőző időkben, de még érdekesebb hogy a közös törzsektől származó magyarok egy része a 20. század hajnalán miként válhatott kommunistává és vándorolt ki több hullámban Moszkvába hogy később visszajöjjön 1947-48-ban, egy megszálló hatalom pribékjeiként az ittmaradottak "legnagyobb örömére." :-/ Öreg, a Galambdúc névsora önmagáért beszél. Szárnyas patkányok. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!