Statuálást

2010. június 10. 19:14

Olvasom, hivatásos rettegők vagyunk mi itt a Népszavánál; már hogyne lennénk azok, amikor a most zajló forradalom hamarosan teljesen elsodor bennünket.

2010. június 10. 19:14

Most már tényleg félek. Amúgy is, mint olvasom, hivatásos rettegők vagyunk mi itt a Népszavánál; már hogyne lennénk azok, amikor a most zajló forradalom hamarosan teljesen elsodor bennünket. Ha ez jelent valami jó pontot: most előre közlöm, hogy meg is érdemeljük; nincs nekünk helyünk ebben a történelmi átalakulásban, szóval, ha a védőügyvédünk halálbüntetést fog ránk kérni, azt is megértjük.

Az ám.

Nem érdemlünk kíméletet, mert nem elég, hogy végig ármánykodtuk az előző nyolc évet, most a fordulatot sem vagyunk képesek megérteni; szomorú, hogy van még hely, van még felület, ahol sekélyes gondolataink megjelenhetnek.

De nem is ez az érdekes. Hanem hogy mitől is félek én. Attól, hogy Kósa Lajos, vagy Szijjártó Péter hamarosan perbe von. Az UD Zrt ügy óta már semmin sem csodálkozom; ezen sem fogok meglepődni. (Félni persze igen.) Ahogy haladunk előre az időben úgy kezd ugyanis átrajzolódni az elmúlt hét vége néhány történése és megszólalása. (...)
Bután készpénznek vettem a gazdasági napilap ama számítását, amely szerint Kósa négy, Szijjártó nyolcforintnyi értékzuhanást okozott.

Egy hét után viszont kiderült: amit láttam, hallottam, olvastam, csak káprázat volt. Kitaláció, Rosszindulat. A kormánypárti lapok szerint nekünk semmi sem számít, az sem, hogy ordítozásunkra rámegy ország, nekünk csak Orbán bukása a fontos, ezért stilizáltuk bombahírré, hogy egy nem is kormánytag politikus megemlítette Görögország nevét. Kósa ügy nem is volt, önállóan nem is létezett, mint olvasom, csak néhány belvárosi koponyában.

És ha nem létezett, csak ezekben a belvárosi koponyákban, akkor ezek a koponyák megérdemlik, hogy bepereljék őket. Hazugságért, rágalmazásért és persze szándékos károkozásért. Igen, igen egyáltalán nem lepődök meg, ha a védőügyvéd halálbüntetés kér rám. Már csak a statuálás kedvéért.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendée
2010. június 11. 10:38
N. Petiiiii!!!!! Legyél már kedves néhány példával alátámasztani állandó rettegésetek okát! Kérlek, írj csak egyetlen példát, amikor a rendszerváltozás óta, jobboldali kormányok alatt baloldali "értelmiségieknek" a haja szála is meggörbült, vagy csak egyetlen olyan baloldali politikai megmozdulást, amelyet szétvert, betiltott a rendőrség! Mutass egyetlen baloldali politikust vagy aktivistát, aki bevittek és testüregi motozás alá vetettek! Mindegy, csak végre egyetlen egy példát, ami miatt nektek félnetek kell! Igazán nem szeretnélek lekomcsizni - bár azért 1989 előtt mozogtál egy kicsit pártvonalon - de ősi komcsi módszer az, amikor megvádoljátok az ellenfeleiteket azzal, amit ti követtek el. Na, belőled elég is ennyi!
thom
2010. június 11. 09:58
A Népszavát már ideje lenne lekapcsolni a lélegeztető készülékről...
aaabbbccc
2010. június 11. 09:51
az pont olyan, mint amikor gyurcsány kókázik 1. ügyvéd halálbüntetést a védencére a kommunizmusban kért, amit ezek a pöcsök úgy visszasírnak 2. udf zrt szintén a gyurcsány-szilvássy komcsi vonal biznisze, nem értem, miért úgy emlegeti, mintha nem az lenne
dadi56
2010. június 11. 07:52
Akkor, hogy fogtok rettegni, ha kiürül a kassza, és a munkanélküli hívatal előtt sorakoztok ti is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!