„Tizenöt évvel ezelőtt Magyarország határától alig pár száz kilométerre, a boszniai hegyek között olyan tragédia történt, amiről a kilencvenes években már azt hittük, végleg maga mögött hagyott Európa. Srebrenica nemcsak a délszláv népek emlékezetébe égette bele magát, hanem a nemzetközi közösséget is újból és újból szembesíti egy örök visszatérő kérdéssel: mit tegyen, ha bárhol ilyen borzalmakkal szembesül? (...)
Gyakran szembesülök leegyszerűsítő, kategorikus válaszokkal a katonai beavatkozás/be nem avatkozás politikai és morális kérdései tekintetében. Ilyenkor általában azt szoktam javasolni, hogy az illető nézzen meg előtte két filmet - Sólyom Végveszélyben, illetve Hotel Ruanda - és utána alkosson véleményt (természetesen hollywoodi produkciókról van szó, azok minden hátrányával együtt, de a lényeges kérdésekre rámutatnak). Az előbbi film az 1993-as szomáliai, tragikus kimenetelű amerikai beavatkozást dolgozza fel, lényegét tekintve a »mi a fenét keresünk itt?« a mű alapkérdése. Az utóbbi alkotás pedig az 1995-ös ruandai népirtásnak állít emléket, a film a »hogy nézhette mind ezt a Nyugat tétlenül?« kérdését állítja a néző elé.
Magyarország, mint az »erős Nyugat« része és számos katonai misszió résztvevője, sem mehet el szótlanul ezen kérdések mellett. Bölcs és helyes politika az, amely kategorikus válaszok helyett egyfelől teret enged a morális értékeknek, másfelől azt is felismeri, amikor - Chesterton szavaival élve - »az erény ámokfutásba kezd«.”