„A zsidó állam létrejötte és a palesztinok elmenekülése egymással történetileg-logikailag összefüggő eseménysort alkot. Az állam kikiáltása idején és előtte hat-hétszázezer helyi arab lakos menekült el otthonából, s ma leszármazottaikkal együtt többmilliós tömeget alkotnak – jórészt a környező arab országokban, menekülttáborokban. Az egyik paradoxon az, hogy a zsidó állam nem jöhetett volna létre az áttelepülés nélkül, mivel az elhagyott arab falvakba és negyedekbe új zsidó bevándorlók költöztek. A Holokauszt kataklizmájának európai túlélői és az arab országokból bevándorló (sokszor menekülő) zsidóság itt talált magának újra otthont, a majdani állam pedig »megszabadult« egy – céljaival jórészt nem rokonszenvező, olykor ellenséges – etnikai csoporttól. Az új bevándorlók ugyan nyertesek lettek egy új és mindent magával ragadó identitással, otthonra leltek, de hogy hódítók és elnyomók lettek volna, az már korántsem igaz. A történelem menekültjei olyan házakban és településeken leltek otthonra, amelyek korábbi lakói elmenekültek. A régi arab házakat sok helyen ledózerolták, és modern izraeli lakónegyedeket építettek a helyükre, jelezvén ezzel azt is, hogy nincs visszaút. (...)
Nagyon jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy a palesztinok jogos sérelmeivel (leszámítva persze a többévtizedes szovjet propagandát) szinte kizárólag a szélsőjobboldal foglalkozik. Ők szerveznek tüntetéseket a palesztinok mellett – és Izrael ellen –; és nyilvánvalóan a saját antiszemita és Izrael-ellenes ágendájuk erősítését remélik a palesztin ügyek felkarolásától. (A palesztin nagykövet amúgy lapunk hasábjain határolódik el tőlük). Márcsak ezért is fontos, hogy a magyarországi zsidóság, illetve annak meghatározó orgánuma autonóm történeti-morális viszonyt alakítson ki a palesztinok ügyével, és ne a szélsőjobboldal manipulatív és rosszindulatú antiszemita tematizálásán keresztül, illetve rájuk figyelve ítélje meg a palesztinok helyzetét. Másrészt sokakban az arab–izraeli háborúk, a többévtizedes arab terror következtében arabellenes érzelmek uralkodtak el, s ez ellen mindenképpen szeretnénk felemelni a szavunkat. A közel-keleti térségtől való földrajzi távolságunk a konfliktusban élő izraeli zsidók (érthető) indulataitól való távolságtartást is lehetővé teszi, sőt megköveteli. Ebből természetesen nem következik, hogy egyet kell értenünk a palesztinok követeléseivel, politikai aspirációival, ám az is biztos, hogyha sorsukat és a motivációikat nem értjük meg, ha históriájukkal nem vagyunk tisztában, a bonyolult közel-keleti helyzet sem tárulkozhat fel a számunkra. Izrael érthetetlen a palesztinok sorsa nélkül. A falujukból elmenekült, olykor elűzött menekültek nehéz sorsával mi is együtt érezhetünk, sőt együtt is kell éreznünk. Kölcsönös empátia, mások, sőt a Másik helyzetének átérzése, problémáinak tudatosítása nélkül nem hogy béke, de az életet élhetővé varázsló türelem sem virágozhat ki az olajfák alatt.”