„– Bíboros úr, amikor Jerzy Popieluszkót az államhatalom emberei elrabolták és megölték, ön volt Lengyelország prímása. Hogyan emlékszik Popieluszkóra és erre a tragikus eseményre?
– Ez az időszak elég bonyolult és összetett volt. Emlékszem, nem sokkal a szükségállapot megszüntetése után voltunk, az ellenzék és az államhatalom közötti kapcsolatok még nagyon feszültek voltak. Valóban, akkoriban én voltam a prímás, és abban az időben Jerzy Popieluszko kimagasló és fontos egyéniség volt a Szolidaritásban. Nagyon egyszerű, egyenes lelkű ember volt, mindig közel állt a dolgozókhoz, például az egészségügyi dolgozókkal is szoros kapcsolatot ápolt, az ő személye nagyon fontos volt abban az időben, nagyon sokat tett a Szolidaritásért, az emberekért.
De az élete nagy veszélybe került, és ezt mi tudtuk, hiszen ő volt az aki a hazáért misézett és nagyon sok helyen fellépett, tehát közszereplő volt. Ezért tisztában voltunk azzal, hogy veszélyben az élete, és segíteni szerettünk volna neki. Jerzy Popieluszko odaadóan szolgálta az egyházat. Szabadságvágya, az eszméi, amelyeket vallott, mindaz, amit a hatalomról mondott, hogy mennyire hazug, hogy leleplezte az akkori hatalom valós arcát, az az akkori hatalomból nagyon nagy ellenkezést és óriási haragot váltott ki. Hogy segítsünk, meghívtam magamhoz Popieluszkót egy beszélgetésre. Szerettük volna őt áthelyezni vidékre vagy külföldre, erről beszéltem vele. Ő viszont egyenesen megmondta, hogy nem tudná itthagyni azokat az embereket, akiket pártfogol, akikkel együtt van. Úgy döntött, hogy amennyiben utasításba adom neki, ő engedelmeskedik, de valójában nem szeretné elhagyni a híveit.
És még egy fontos mozzanat. Én semmiképpen sem szerettem volna őt kényszeríteni, például arra, hogy hagyja el az országot. Nyilvánvaló, ha ezt tettem volna, akkor nemcsak a hívek, hanem mindenki szemében én is olyan helyzetbe kerültem volna, hogy az emberek engem is az államhatalommal együttműködővé nyilvánítottak volna. Popieluszko és az államhatalom között rendkívül erős ellentét feszült. A lakásán több esetben is provokációkat szerveztek ellene, korábban volt egy gyilkossági kísérlet is, amely nem sikerült. Végül az óriási harag és gyűlölet az államhatalom részéről a brutális és szörnyű gyilkosságban végződött.
Halála után a boldoggáavatási eljárás megindításával tíz évet vártunk. Ez idő alatt kissé lecsillapodtak a kedélyek, az államhatalom részéről is változott a helyzet, és ekkor tudtuk a Vatikánnal együtt az ő ügyét elindítani.”
