„Az egyéni felelősség itt azt jelenti, hogy adakozzunk a saját pénzünkből, úgy, ahogy százezrek megtették, akár közvetlenül, akár a különböző segélyvonalakon keresztül, hívásaikkal. Tisztán morális szempontból nézve, etikusabb lemondani valamiről, ami nekem fontos – például a nyaralás árát átutalni az árvízkárosultaknak –, mint lemondani olyasmiről, ami nekem nem annyira fontos (esetleg még idegesít is), viszont másnak kedves szórakozása lehet.
Ennek ellenére, a tűzijáték lemondásáért indított mozgalom akkor is csodálatos és valami egészen új, ha se pénz, se posztó nem jön ki belőle. Ha elmarad a színes rakéták kilövése a csatlakozó városokban, illetve – ha a kormány úgy dönt – Budapesten, mindenki tudni fogja, hogy ez a magyar szolidaritás jelképe.
Ha a Fidesz nyelvén akarunk fogalmazni, a magyar nemzeti összetartozás jelképe. Ha liberális nyelven: a közösség megtapasztalásának élménye. És ez nem valami ellen irányul, nem arra szolgál, hogy kizárjon, főleg politikai érdekekből, másokat a közösségből. Ennek a közösségnek a lényege az, hogy tükrözi a vágyat: szeretnénk segíteni egymásnak. Hogy van szolidaritás. Mivel mindenki tudja, hogy mindenki más is megtapasztalja ugyanezt az élményt, hogy tudniillik nincs tűzijáték, és azért nincs, mert civilek – az egyetlen ember kezdeményezéséből kinőtt mozgalom – ki akarták fejezni a szolidaritásukat.”