A nemzeti „kisajátítása” és a baloldali finnyáskodás

„A nemzeti együttműködés rendszerének (ja, nagybetűvel) télleg van egy kicsi kamuíze. Nemzeti giccs is kétségtelenül létezik, és használják is. Ruhában, dalban, szónoklatban. Meg nyilván személyükben a baloldaliak is a nemzet részei.

Habár ezt éppen nem tagadta el tőlük senki (talán néha igen, de hát ebből felesleges volna általánosítani). A baloldalnak fel kéne mérnie, hogy milyen viszonyban is van a nemzeti léttel. Nyilván van egyfajta hangsúlybeli eltolódás is (retorika). Másrészt koncepcióbeli is vagyon. Ezügyben pedig a baloldal kicsit le van maradva. És túl sokan maradtak itt az előző rendszerből és szövegelnek ahhoz, hogy elhigyjük nekik a nemzeti fordulatot. Szóval tetszettek volna korábban hangoztatni, hogy fontosnak tetszenek érezni a nemzeti közösséget. És talán nem kéne távol maradni a Trianon-emléküléstől.

Mert mi eddig igazából csak azt láttuk, hogy a baloldalon tagadni tetszenek a nemzet fontosságát. Talán elfogadták, hogy létezik ilyen entitás, de puszta létezésén túl nem sok lényegi funkciót tulajdonítottak neki. Márpedig van olyanja, még ha természetesen a nemzet abszolutizálásától óvakodni kell is, és ugyan mindenkinek szent a saját nemzete, amolyan profán értelemben, a Bogár-módra való szakralizálásától azért óvnánk. A nemzeti egység fontos dolog, de azért nem azt jelenti, üzenjük a széljobbnak, hogy akkor egy üdvözítő ideológia (például nacionalizmus) alá be kell állni (a la Gömbös), mert a véleménykülönbségek széthúzzák a nemzetet. A nemzet a közösségi (és esetleg az állami) lét egyik, de nem kizárólagos szintje.”