Olyan régimódi emberek vagyunk, akik jobban szeretnek veszíteni Szókratésszel, mint nyerni Marxszal

Ami a Mediaworks-harcostársakkal történik, az szégyene a közösségünknek.

Magyarországnak konzervatív szemléletű kormányzásra, törvényhozásra és alkotmányozásra van szüksége. Nem forradalomra.
„Magyarországnak konzervatív szemléletű kormányzásra, törvényhozásra és alkotmányozásra van szüksége. Nem forradalomra. A rendszerváltás után húsz évvel a magyar politikai szisztéma bölcs és megfontolt újragondolásának, finomhangolásának, korrekciójának ideje jött el – 2010-ben erre a változásra szavaztak a választópolgárok.
A konzervatív eszmevilág ideológiai ereje általában azokban a szakpolitikákban mutatkozik meg, amelyeket az ilyen szellemiségű pártok, mozgalmak és kormányok szorgalmaznak a haza üdvére. Ám a konzervativizmus nemcsak program, hanem hozzáállás, szemlélet, forma, szokás és beállítódás kérdése is. A konzervatív felfogásrend arra tanít, hogy működő intézményeken csak nagy körültekintéssel, megfontoltan és csak a szükséges mértékig célszerű változtatni, különben rosszabb állapot alakul ki, mint aminek a megváltoztatására igény mutatkozott.”