„»Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni…«
Álljunk csak meg egy szóra! Nem figyeltünk eléggé, és átaludtunk volna valamit? A szekuláris Magyarországon vagyunk-e még, ahol az állam és az egyház, állam és vallás jól elkülönül? Amikor legutóbb néztük, az Alkotmány 60. szakaszának harmadik bekezdése így szólt: »A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.« Márpedig az elválasztva, az egy világos kifejezés (szemben pl. azzal a gondolattal, amely a politikai korrektség jegyében operálva »a történelem menetének más forrásokból való megértését« dobja oda az ország és a képviselők ateista, politeista vagy a vallásossággal egyáltalán nem foglalkozó felének.) (...)
Az, hogy országgyűlési képviselők egy törvényben nyilatkoztatják ki, szerintük Isten a történelem ura, minimum érdekes irányokba indíthatja el a jogalkotást. Amennyiben egy törvény Istenre utal, akkor potenciálisan magában hordja annak lehetőségét, hogy a törvényalkotó a transzcendens - azonban persze inkább csak valamelyik egyház által meghatározott - isteni értékekhez próbálja meg alakítani vagy igazítani a törvény tartalmát. Így előállhat egy olyan helyzet, hogy a törvényalkotás során bármikor voltaképpen vallási hittételekből fakadó törvényi előírásokat foganatosítsanak. Most a társadalomtudományba tartozó történelem van soron, de mi lesz a következő? Lesz-e olyan, az árvízkárok következményeit enyhíteni kívánó törvényünk, amely a természettudományokkal kapcsolatban tesz majd hasonló képviselői kinyilatkoztatást, mely szerint Isten a természeti katasztrófákkal kapcsolatban kizárólagos döntési pozícióban van? Eljöhet-e az az idő, amikor egy jogszabály preambulumában szögezik majd le nekünk a képviselők, hogy egy részük ugyan hisz az evolúcióban, más részük viszont a kreacionizmus terjesztésében érdekelt?”