Az aránytalanság országa

„Most látszik csak meg, mekkora szerencse volt Magyarország számára az elmúlt tizenkét hónap. A pártfüggetlen Bajnai Gordon, aki a szocialisták kongresszusán még az Internacionálét énekelte, radikális megszorításokat varrt az ország nyakába. Ezzel messzemenőleg teljesítette a Nemzetközi Valutaalap előírásait, bizonyította az EU felé Magyarország reformok iránti elkötelezettségét, egyben lehűtötte a feszült belpolitikai vitákat. Neki köszönheti Orbán Viktor, hogy leendő kormánya rendezett alapokon építkezhet. (…)

Lesz itt azonban egy nagy konfliktus. A parlament harmadik legerősebb frakcióját ugyanis az a szélsőjobboldali Jobbik alkotja majd, amely a cigányok és más kisebbségek elleni gyűlöletet szítja. Ez a párt minden olyan próbálkozást megzavar majd, ami a társadalmi béke létrejöttét szolgálná. Orbán első intézkedése a szélsőségesek visszaszorítására a Jobbik egyenruhás szárnyának, a gárdának a feloszlatása kell legyen.

Orbánnak el kell gondolkodnia a Lehet Más a Politikáról is. Ez a kis párt Sólyom László köztársasági elnökhöz áll közel, német nézőpontból zöld-alternatív vonalat visz. Hogy Orbán hogyan bánik velük, az sokat elárul majd abból, tanult-e valamit 2002 óta. A kérdés az: vajon a hatalmat egyedül gyakorolja-e a Fidesz – és ezt meg is teheti a választói akaratra és az alkotmányra hivatkozva – vagy készen áll-e arra, hogy társadalmi konszenzus jelölje ki annak határait, mit tehetnek kormányon. Ha Orbán minden magyar miniszterelnöke szeretne lenni, utóbbi jobban állna neki.”