A magyarok nyitott vénái

2010. április 12. 10:31

Akkor lesz Orbán sikeres, ha a magyaroknak a nacionalista büszkeség helyett önbizalmat és szabadságot ad.

2010. április 12. 10:31

„A vasárnapi végeredmény lerakta egy új magyar nacionalizmus alapjait, mely a válság okait sajnos az országon kívül, illetve a már eddig is elnyomott kisebbségekben fogja keresni. Az olyan nemzetközi szervezetek cselekedetei, mint például az, hogy a Nemzetközi Valutaalap megmentette az országot az államcsődtől, nemhogy nem tűnnek megváltásként, hanem egyenesen olyan nemzetközi diktátumként van feltüntetve, ami akadályozza az ország boldogulását. Az EU, amely nehéz időkben szintén segítette Magyarországot, teherként, nem pedig esélyként van beállítva. Ebben a nagy hazugságban csak egy oka van mindennek: a roma népesség.

Ebből az alapanyagból csak újabb szociális konfliktusok fognak születni, sürgős és szükséges reformok aligha. Orbán Viktor nagy parlamenti többségével most megkapta az esélyt arra, hogy változtasson ezen. Nagyon sokan remélik, de nagyon sokan kételkednek abban, hogy meg tudja csinálni. Mert csak akkor fog neki sikerülni mindez, ha a magyaroknak a nacionalista büszkeség helyett önbizalmat és szabadságot ad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cunningham
2010. április 12. 20:40
Orbán akkor lesz sikeres, ha az itt megszólaló félművelt, de inkább alulművelet frőcsögő "hívei" elfordulnak tőle. Szegény Viktor, neki ti "zsidóbérencezők" vagytok az igazi ballaszt. Majd kihajít benneteket.
miloka
2010. április 12. 12:00
Nagy az Isten állatkertje! "a Nemzetközi Valutaalap megmentette az országot az államcsődtől, nemhogy nem tűnnek megváltásként, hanem egyenesen olyan nemzetközi diktátumként van feltüntetve, ami akadályozza az ország boldogulását. Az EU, amely nehéz időkben szintén segítette Magyarországot, teherként, nem pedig esélyként van beállítva. Ebben a nagy hazugságban csak egy oka van mindennek: a roma népesség. " Nem az államot, hanem csak a szoclibákat mentette át még egy kis időre. Mi, de még az unokáink is nyöghetik majd. Az IMF mint megmentő?? Persze előbb kapzsiságukban előidézték a válságot, hogy utána eme szerepben tetszeleghessenek! Nem a roma népesség az oka, hanem az elqrók pártjai az oka. A mérhetetlen kapzsiságuk, becstelenségük!!! Kuncze szavaival élve: a tolvaj banda!!!! S azok a feltételeket, amiket az ájemef diktált nem diktátumok??? Ezt még az sem hiheti aki írta ezt a cikket. S minden külföldi írásra ( ami persze nem személyes tapasztalaton alapul) lehet mondani: messziről jött ember azt mond amit akar!
slomovicz
2010. április 12. 11:08
Létezik - egy elég nagy német és osztrák üzleti kör, akik a szocikkal karöltve fosztogatták magyarországot. Nem akarok általánositani, mert mint mindig - nincs fekete vagy fehér igazság. De nyilvánvalóan megy az ajvékolás azoknál a nyugati üzleti köröknél akik magyarországon törvénytelen üzleteket kötöttek, és abból jól megéltek. Gondoljunk csak a Siemens korrupciós ügyre, amely rövidesen feltárásra kerül! Ennek a liberális barom ujságirónak a véleménye nem számit. A magyar kormánynak csak a magyar választóknak kell megfelelni. A cikkben megfogalmazott állitásokból sok megállja a helyét. ( Ellenkező értelemben!) Idézem: „A vasárnapi végeredmény lerakta egy új magyar nacionalizmus alapjait, mely a válság okait sajnos az országon kívül, illetve a már eddig is elnyomott kisebbségekben fogja keresni. Az olyan nemzetközi szervezetek cselekedetei, mint például az, hogy a Nemzetközi Valutaalap megmentette az országot az államcsődtől, nemhogy nem tűnnek megváltásként, hanem egyenesen olyan nemzetközi diktátumként van feltüntetve, ami akadályozza az ország boldogulását. Az EU, amely nehéz időkben szintén segítette Magyarországot, teherként, nem pedig esélyként van beállítva. Valutaalap megmentette a csődtől? Te hülye! Ezt véres verejtékkel visszakell fizetni. A kétharmadát ennek az összegnek kiviszitek az országból! És igen!- akkor amikor a szociális vivmányokat felszámoljátok, az nemzetközi diktátum! De mit érdekli a szerzőt, hogy itt egymillió ember él havi harminc negyvenezer forintból. Ti vagytok a külföldi tolvajok ügyvédei! De mostantól ennek VÉGE.
Karcolt
2010. április 12. 10:54
Amikor valaki fogalmatlan hülyeségeket ír az országról, amiben élek, azért kibújik belőlem a nacionalista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!