A Zuschlag-ítélet valódi tétje

Március 31-én várhatóan elsőfokú ítélet születik Zuschlag János és tettestársai büntetőügyében. A magyar lakosság túlnyomó részének szemernyi kétsége sincs afelől, hogy a szocialista ifjak súlyos milliókkal csapolták meg a közpénzt. Ezt a tanú- és beismerő vallomások egyaránt alátámasztják. A választók a Zuschlag-ítéletet már többé-kevésbé beárazták, számottevő politikai hatása nem lesz annak, hogy „Cusi” 5, 8 vagy éppen 10 évet kap. 

A bírósági tárgyalás során azonban tanúk és terheltek egyaránt több, a vádlottak padjáról lemaradt szocialista frontpolitikusról is azt állították, hogy tudtak a hamis pályázatokról, sőt különböző módon támogatták is azokat. Az egyik vádlott ügyvédje védőbeszédében is elmondta, hogy valójában nem azok ülnek itt, akik a legfőbb felelősök. Nem nehéz kitalálni, hogy a védő kikre gondolhatott: Újhelyi, Arató és az ifjúsági minisztériumot akkoriban államtitkárként irányító Mesterházy Attila többször is kénytelen volt tagadni a tanúk és vádlottak rájuk nézve terhelő vallomásait. Természetesen a bíróság nem ítélheti el azokat, akiket az ügyészség nem vádolt meg. Mégis, szerintünk a bírósági ítélet egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogy miként értékeli a bíróság ezeket az egymásnak ellentmondó vallomásokat.

Ha a korrupciós hírek nem özönlenék el napról napra a magyar sajtót, akkor talán még országosan is számítana Arató vagy Újhelyi belekeveredése az ifjúsági pénzek elsíbolásába, a jelenlegi körülmények között azonban csak lokálisan, az egyéni körzetük szempontjából lehet jelentősége. Mesterházy Attila azonban a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP 19-re húzott lapot az ő jelölésével, hiszen tudták, hogy amikor Zuschlagék lopták a pénzt, akkor a minisztériumban ő felelt ezért a területért. A Zuschlag-ítélet legnagyobb kérdése az, hogy a nem kizárólag csak a vádlottakra nézve terhelő tanú- és terhelti vallomások alapján milyen tényállást állapít meg a bíróság. Sajnos a tárgyalási jegyzőkönyvek nem állnak rendelkezésünkre, de a tárgyalásokról szóló szó szerinti tudósításokból a teljesség igénye nélkül érdemes néhány – az interneten is elérhető - vallomást felidézni. 

Ocsovai Tamásnak, a minisztérium ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkárának vallomása szerint: Gyurcsány Ferenc dolgozószobájában, Mesterházy Attila felügyelete alatt Arató Gergely, Ujhelyi István és többször Zuschlag János is egyeztetett a politikai szervezetek támogatásáról, és ő mások mellett Mesterházytól kapott utasításokat a támogatandó szervezetekről. 

B. Réka, aki az egyedi elszámolások ellenőrzéséért volt felelős, azt vallotta: „a perben szereplő szervezetek támogatási kérelmei alacsony színvonalúak voltak és nagyban hasonlítottak egymásra, ezért megesett, hogy már az első körben kiestek a támogatásra alkalmasnak tartott kérelmek köréből, majd végül később mégis visszakerültek. A zömében gyerektáboroztatás, valamint konferenciák megrendezésének a költségeire kiutalt támogatások a perbéli szervezetek esetében jóval magasabbak voltak a szokásosnál.”

Topolánszky Ákos, az érintett minisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkárának vallomása szerint a pályázatoknál Mesterházy Attila érvényesítette a politika érdekeit. A pályázatok szakmai értékelését követően a (múlhatatlan érdemeire tekintettel) mára miniszterelnök-jelöltté avanzsált akkori politikai államtitkár nézte át a nyertesek listáját. Ilyen alkalmakkor ő kérte számon, ha az előre meghatározott szervezetek lemaradtak a listáról, vagy ellenkezőleg: azt, hogy adott szervezetek szerepeltek rajta. Ez gyakran a „diktátum formáját öltötte”, a politikai államtitkár meghatározta, hogy mely szervezetet kell támogatni. Mesterházy az elbírálás során folyamatosan ki-be rakosgatta a szervezeteket. Ahogyan Topolánszky fogalmaz: „Olyan konkrét eset nem volt, hogy Gyurcsány azt mondta, ezt kivesszük, azt berakjuk, de Mesterházy esetében volt. Hogy Mesterházy mint politikai államtitkár folyamatosan csinálta, az egészen biztos.” Topolánszky vallomását az Origónak megerősítette a minisztérium több névtelenséget kérő munkatársa is.

Hasonlóan vallott az egyik pályázatelbíráló tagnak felkért személy is, aki nehezményezte, hogy a minisztériumból telefonon tájékoztatták a bizottságot, melyik pályázatot milyen összegben célszerű támogatni.   

A tizedrendű vádlott ügyvédje védőbeszédében elmondta, a vádlottak padjának hosszabbnak kellene lennie. „Ez az eljárás messze nem az elsőrendű vádlottról és társairól szól, hanem arról, hogy a bűncselekménysorozatot a baloldali politikai vezetés tudta és beleegyezése nélkül nem lehetett volna elkövetni” - fejtette ki az ügyvéd. A nyomozás idején Zuschlag János Szente Zsoltnak beszélt telefonon arról, hogy nincs mitől tartania, mert a fél kormány belebukna, ha a visszaélések nyilvánosságra kerülnének.

Mesterházy Attila a bíróság előtt tanúként, az igazmondás kötelezettsége alatt mindezt tagadta. Állítása szerint ő nem folytatott tárgyalásokat a pályázati támogatásokról, nem is utasított senkit, és fogalma sem volt arról, hogy hamis, fiktív pályázatokkal viszik ki az általa felügyelt területről a szocialista ifjak a közpénzt.

Az egyértelműen megállapítható, hogy valaki a bíróság előtt nem mondott igazat, másképpen hamisan tanúzott. Vagy Mesterházy Attila, vagy Ocsovai, Topolánszky, B. Réka és a többiek. Topolánszky Ákos a közelmúltban a hvg.hu-nak adott interjújában hamis tanúzással vádolta meg Mesterházyt, és sajnálkozását fejezte ki, hogy az igazmondás terhe mellett sem vállalta a felelősséget.

„Az a tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.” – ez az idézet már a Büntető Törvénykönyvből származik, és a hamis tanúzás alapesetben öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tényállását írja körül. (Btk. 238 § (1) bekezdése) Az nehezen vitatható, hogy az eljárás szempontjából lényeges körülménynek minősül, hogy az ifjú szocialisták fantomszervezetei által ellopott pénzek ügyében kitől származtak a szakmai javaslatokkal ellentétes politikai döntések. Aki tehát a fent említett személyek közül valótlan vallomást tett, az a Zuschlag-ügyben korábban játszott szerepétől függetlenül - a tárgyaláson elhangzott nyilatkozatával - bűncselekményt követett el.  

Ez alól egy kivétel lehet: ha Mesterházy tudott arról, hogy Zuschlagék mire fordítják a vélhetően az ő politikai segítségével elnyert pénzeket, akkor esetében kizárt a hamis tanúzás, mivel „nem büntethető hamis tanúzásért, aki a valóság feltárása esetén önmagát (vagy hozzátartozóját) bűncselekmény elkövetésével vádolná.” (Btk. 241. § (1) bekezdés) Ahogy a vádlottnak a védekezése körében nincs igazmondási kötelezettsége, úgy ez a tanúra is igaz abban az esetben, ha a valóság előadásával bűncselekmény elkövetését ismerné be. Ebben az esetben azonban Mesterházynak meg kellett volna tagadni a vallomástételt, ami már önmagában érintettsége beismerése lett volna.

A Zuschlag-ítélet valódi tétje az, hogy ezt az ellentmondást hogyan oldja fel a bíróság. Átsiklik felette, mintha nem venné észre? Valahogy elkeni? Ha ezt nem teszi, akkor következetesen csak három dolgot tehet: 

1.) Hamis tanúzás miatt feljelentést tesz Ocsovai, Topolánszky, B. Réka és mások ellen. 
2.) Hamis tanúzás miatt feljelentést tesz Mesterházy ellen.
3.) Ahogyan ez már más esetekben előfordult (lásd Kulcsár-ügy), egyértelművé teszi,
hogy az elkövetők egy része hiányzik a vádlottak padjáról. Ezért ahol feloldhatatlan az ellentét a nyilatkozatok között, ott hamis tanúvallomásokat tettek, anélkül, hogy az érintettségük miatt fennálló mentességre hivatkozással megtagadták volna a vallomástételt. Ez gyakorlatilag azzal jelentene egyet, hogy a bíróság szerint Mesterházy részes a Zuschlag és társai által elkövetett bűncselekményekben, csak miután őt az ügyészség nem vádolta meg, felette a bíróság nem ítélkezhet.  

Aki egy kicsit is ismeri a magyar közigazgatást, annak nem lehet kétsége, hogy éveken keresztül, több mint 80 pályázaton, legmagasabb politikai támogatás nélkül nem lehet ennyi pénzt kilopni egy minisztériumból. A bíróság azonban rendkívül nehéz helyzetben van. Képzeljük el, mi történne, ha kimondaná, hogy Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem mondott igazat a Zuschlag-ügyben a bíróság előtt, a hamis tanúzásban való bűnösségét csak az „enyhíti”, hogy ha igazat mondott volna, akkor bűncselekmény elkövetését ismerte volna be. Alsó becslésünk szerint is 3-5 százalék mínusz az MSZP-nek. Miniszterelnök-jelöltet cserélne az MSZP? Tíz nappal a választás előtt erre nincs már lehetősége. Választmányt összehívni, újból jelölni még rosszabb, mint kitartani és - ugyan teljesen hiteltelenül, de legalább formális védekezésként - politikai elfogultsággal vádolni a bíróságot. (Gyurcsány hattyúdala is ilyen szánalmas volt.) 

A holnap megválaszolandó kérdés röviden így összegezhető: Ki meri-e mondani a bíróság a hamis tanúzás nyilvánvaló tényét, és ha igen, ezt milyen formában teszi?  Ki meri-e ezt mondani annak tudatában, hogy ítéletével és főleg annak indoklásával jelentősen befolyásolhatja a választások kimenetelét?