Bokros, a slampos?

2010. február 16. 18:44

A programban ész és logika van, nem keményített ing, piros nyakkendővel.

2010. február 16. 18:44
„Valahol egy jó vastag főcímben olvasom, hogy Bokros a legslamposabb kormányfőjelölt. Így, piacosnak vélt, jól hangzó, feszes kijelentő módban. Én se járok Armani öltönyben, sőt még egy kopott frakkom sincs. Nem is mehettem volna el az operabálba, úgy zavart volna el már a kőoroszlántól a portás, mint annak a rendje. Mégis az a benyomásom saját magamról, hogy akkor sem öltöznék másképpen, ha nem volnék úgymond parlamenter.

Az említett öltözettudományi szakírás közepe táján aztán Bokros slamposból egyszer csak nagy hirtelenséggel korrekt lesz. Ez az igazi gyors metamorfózis, pedig közben ruhát (köpönyeget) se váltott. Azt sem tudom, öltözhet-e bárki inkorrektül, ez volna a korrekt ellentéte, ezek szerint nyilvánvalóan igen, talán például akkor, amikor a király meztelen. Ezt a meztelenséget azonban politicailag nem correct, de ma már nem is ajánlatos dolog észrevenni, baj lehet belőle. Hiszen a programnál sokkal fontosabb az öltözék, tekintve, hogy ugye programja bárkinek lehet (lehet, de nem mindenkinek van, minek), jól öltözni pedig nem akárki képes, arra születni kell.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2010. február 17. 08:04
Bokros a legesélytelenebb kormányfő jelölt, igérhet, mondhat bármit, soha senki nem tudja kérdőre vonni, ezért aztán ontja a bornirt ötleteit az adófízetők pénzén.
tevevanegypupu
2010. február 16. 19:35
Még hogy nem forditott koponyeget.Haha. De meg Miklos batyam is mar egeszen mas ruhaban jar, mint mondjuk 15 evvel ezelott.
StavrosMenace
2010. február 16. 19:06
Lali, (be)kéne tenni valamit!
balbako_
2010. február 16. 18:51
Ha valaki érti mit írt le Csapody kisorsolok neki egy Csapody összes műveit. Tréfán túl ez beteges!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!