Az igazi arcmás

2010. február 03. 09:27

Amikor kiszeret a szocialistákból, Debreczeni nemes egyszerűséggel „tolvaj csürhének” nevezi őket.

2010. február 03. 09:27

„Nehéz lehet az élete Debreczeni Józsefnek: nem tudni pontosan, kihez/mihez igazodik, talán maga is bizonytalan felőle, így a kockázatok minimalizálása érdekében megpróbál az éppen aktuális közeghez idomulni. Igazi konjunktúralovagként könyvet ír Orbán Viktorról 2002-ben, hogy aztán négy évvel később nem kevés teatralitással szeressen bele a »parlamentarizmus« utolsó mentsvárába, Gyurcsány Ferencbe. A baj akkor következett be, mikor az »új« miniszterelnök is aláhullott. Faute de mieux, DJ a 168 óra félhivatalos publicistájaként töltött évek után most az új MDF-be igazolt.

Ám mintha a 2004 és 2009 közt eltelt szerelmes évek nem múlnának el nyomtalanul Magyarország elsőszámú közírója életéből. Ezért - no meg persze saját könyve kicsit sem visszafogott promotálásáért - hajlandó kórust rettegni Bauer Tamással és Vásárhelyi Máriával, aztán meg, ha már megszokta a közeget és a hangulatot, a Demokratikus Hálózat klubestjén mindenkit biztatni, hogy az MSZP-re szavazzanak a választás második fordulójában. Amikor viszont éppen kiszeret a szocialistákból, Debreczeni nemes egyszerűséggel »tolvaj csürhének« nevezi őket (aztán gyorsan retirál, mondván: »akinek nem inge, ne vegye magára«).”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyg
2010. február 03. 13:19
exira a jobbklikken azt írta, hogy Debreczeni a politika Kiszel Tündéje. Szerintem tévedett. Tündi csak buta, de nem rosszindulatú.
tevevanegypupu
2010. február 03. 10:14
Hat..a nyomdafestek mindent kibir, es eddig Jozsi sikeresen lavirozott a partok kozott. Nem lehetetlen, hogy bejuttatja Gyurcsany penze a Parlamentbe is. Ne legyen senkinek illuzioja, az olyan tipusu embernek mint Debreczeni, jovoje van Magyarorszagon a multja ellenere is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!