Mit akarnak ezek az emberek? Mindketten fontosnak tartják a csendőrség bevezetését Szerintük a falvak népe bízott bennük, és még ma is kellemes emlékeik vannak velük kapcsolatban. Támogatják egy nemzeti gárda felállítását. Feltétlenül új alkotmányra van szükség, de amikor az újságíró megkérte őket, hogy idézzenek már valamit az alkotmányból, ami sérti az emberi jogokat, természetesen egyetlen mondattal esem tudtak előállni. Előjött a Szent Korona Tan, amiről megint nagyon keveset tudnak. Azt viszont hiszik, hogy valami köze volt a magyar alkotmányhoz. Ebből is látszik, hogy ezek a történelemszakosok mennyit tudnak a magyar történelemről. Nem is tudja az ember, hogyan sikerül nekik lediplomázni. Valahogy az az érzése, hogy a színvonal nagyon alacsony lehet. Nem csoda, ha Ormos Mária néhány hónappal ezelőtt kijelentette, hogy neki már nincs kedve tanítani. Éppen a pécsi egyetemen. Nem csodálom.”