
veszteség

Ütött Ukrajna órája: kitálalt a miniszterhelyettes, sokkal nagyobb a baj, mint sejtettük

Döbbenetes adatokat közöltek.

Hiába ömlött a pénz a Népszavához, nem sikerült nyereséget kovácsolni belőle

A kiadó 2023-as nettó árbevétele nagyjából 1,8 milliárd forint volt, amely a 2024-es évben szinte semmit sem változott.

Arat a halál Putyin zsoldosai körében: drámai emberveszteségről számoltak be a kurszki fronton

Ezek a veszteségek egyértelműen a nagyszabású, rohamszerű támadásoknak tudhatók be.

Hátborzongató bejelentés: az ukránok szerint óriásivá nőtt az oroszok embervesztesége

A vezérkari közlések szerint csak az elmúlt 24 órában mintegy 1170 orosz katona vesztette életét az összecsapások során.

A félmilliárdos támogatás ellenére is veszteséges a baloldal ikonikus rádiója

Pedig külföldről és itthonról is sokan pénzelték Bolgár Györgyéket.

Felocsúdni sem volt ideje Putyinnak: döbbenetes veszteséget szenvedtek az oroszok

Az ukránok szerint összesen 40 bombázót ért találat.

Rejtélyes visszaesés: az oroszok a háború kezdete óta nem vesztettek ilyen kevés páncélozott járművet

Feltűnően kevés orosz páncélos semmisült meg májusban.

Pokoli hírt közölt az Aldi: súlyos következménye lehet Orbán gyalázásának

A német céget tömegek bojkottálják a „Mester” miatt.

Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát

Egy ukrán intézet szerint az ukránok 86,5 százaléka ellenzi a mozgósítási korhatár csökkentését.

Borzalmas veszteségeket szenvedtek az ukránok, komplett zászlóaljak semmisültek meg

Legalább három zászlóaljat gyakorlatilag megsemmisítettek.

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok – megsemmisült az egyik csodafegyverük (VIDEÓ)

Az ukrán ügynök akciójáról videó is készült.

Dráma: csecsenekre lőttek a Putyin oldalán harcoló észak-koreai katonák, többen meghaltak

Az ukrán hírszerzés szerint az orosz–észak-koreai kombinált egységek egy nap alatt mintegy 200 katonát veszítettek.

Legendárium, ismétlem legendárium a sokszoros orosz veszteség – és ezt végre már nyugati sajtótermékek is lehozzák

A halott és súlyos sebesült mind a két oldalon fél milliós nagyságrendű – egymillió ember halt vagy nyomorodott meg eddig. Nem jó kimondani se.

Németország az oroszok célkeresztjébe került – erről ír a neves brit lap

Egy friss elemzés szerint Oroszország már nem tartja fenn a béke lehetőségét Nyugat-Európával.

Szó sincs arról, hogy az oroszok gond nélkül áldoznák fel a katonáikat

Nincs nagy különbség a két oldal veszteségei között. A háború legvéresebb időszaka jöhet.

Nincs okom feltételezni, hogy az ukránok érdekében hazudna egy brit katonai vezető a BBC-n

Nagy-Britannia nem Oroszország, ahol a közszolgálati tévén konkrétan ez a norma, csak ugye az oroszok érdekében.

Újabb érzékeny veszteség az ukránoknál: ezúttal egy Abrams M1A1 típusú harckocsijuk lett oda (VIDEÓ)

Oda a csodaharckocsi.

Újabb Abrams harckocsit vesztettek az ukránok Donyeck térségében

Ukrajna eddig összesen 31 darab M1A1-est kapott, ebből 12-őt már elveszített a harcok során.
