Szent Péter tér

2022. április 13. 10:19
A keresztre feszített Krisztus sorsa ismétlődik meg a férjüket, fiaikat sirató nőkben, a bombák elől gyermekkel a karjukon menekülőkben, a meghalni hátrahagyott idősekben, a jövőjüktől megfosztott fiatalokban, a katonákban, akiket testvéreik megölésére küldenek – fogalmazott Ferenc pápa virág­vasárnapi homíliájában. A szentatya a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével. A katolikus egyházfő a Jézus halála előtti órákat az emberiség mai sorsával állította párhuzamba; mint mondta, Jézust többen figyelmeztették, hogy magával törődjön, mentse életét, ő mégsem ezt az utat választotta, a mai világ középpontjában pedig a kizárólag saját magunkkal, egészségünkkel, jólétünkkel, sikerünkkel való törődés áll.
2021. december 30. 22:22
A járványveszély miatt mondta le a látogatást.
2021. december 26. 13:41
Az egyházfő szerint a családoknak szembe kell szállni az „egó diktatúrájával”.
2021. november 28. 15:26
A Szent Péter téren egybegyűlt hívőket pedig arra kérte, hogy imádkozzanak a migránsok szenvedései miatt.
2021. április 4. 14:34
Ferenc pápa szerint „vakcina-internacionáléra” van szükség, az egyházfő beszédében támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára, és elítélte a világban zajló fegyveres konfliktusokat.
2020. december 13. 11:07
A lucfenyőt Szlovénia adományozta a pápai államnak.
2020. november 29. 15:09
A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa.
2020. július 19. 16:04
Az egyházfő szorgalmazza a globális tűzszünetet annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány által sújtott emberekhez eljuthasson a szükséges humanitárius segítség.
2020. május 12. 17:24
Két hónapos zárva tartás után nyitnak a fodrászatok a dél-európai országban.
2020. április 1. 22:48
2020. március 10. 15:53
Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.
2019. október 2. 16:32
„Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” – hangoztatta a pápa a szobor avatásán.
Vatikán
2019. január 1. 14:22
A politika nem a kormányrúdnál állók kiváltsága – mondta Ferenc pápa kedden, idei első úrangyala áldásában.
Pápai áldás
2018. december 16. 14:53
Ferenc pápa vasárnap elmondott beszédében az ENSZ migrációs csomagját méltatta, amely az egyházfő szavai szerint biztonságossá és szabályozottá teszi a bevándorlást. Hozzátette: szolidaritással és könyörülettel kell viszonyulni azokhoz, akik kénytelenek elhagyni hazájukat.
2018. november 12. 7:21
A szegények november 18-i világnapja alkalmából.
2017. december 25. 22:02
Az akció közben azt kiabálta, hogy „Isten nő”.
„Ez az igazi karácsony!”
2017. december 17. 14:32
Az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk – jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren.
Mandiner.család
A három királyok ünnepe
2017. január 6. 14:15
Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, más néven a három királyok ünnepe. Ez a nap ugyanakkor a karácsonyfa leszedésének napja, a házszentelések és a farsang időszakának kezdete is. Magyarországon és a világ más országaiban is számos népi hagyomány kötődik ehhez a naphoz.

összesen: 49 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó