Horváth Róbert

2022. május 8. 7:00
Mit tanítanak nekünk a nagy vallási hagyományok a természetről, teremtett környezetünkről? Mennyire fontos az olvasás „aktusa” a szellemi előrehaladás vonatkozásában? Milyen természetszemléletet sajátított el Hamvas Béla? Mekkora súllyal jelenik meg a magyarországi tudományos életben az evolúcióelmélet kritikája? Organikus kapcsolatban áll egymással a természetszeretet és a jobboldaliság? Ezekről a témákról – és még sok egyébről – kérdeztük az Ars Naturae folyóirat főszerkesztőjét. Nagyinterjúnk.
Sínen a felújítás
2017. szeptember 4. 12:20
Tarlós István főpolgármester kijelentette: elkezdik „a 25 éve aktuális felújítást”. A 3-as metró Újpest-Központ és a Dózsa György út közötti szakaszának felújíásáról szóló szerződést hétfőn írták alá.
2013. július 22. 18:57
A Demokratikus Koalíció szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. két távozó vezetője helyett a kormány érdemel pofont az e-útdíj rendszer botrányai miatt. Az MFB szerint szó sincs arról, hogy a botrány miatt távozott a két vezető.
2013. július 22. 15:05
Menesztették az Állami Autópályakezelő Zrt. vezérigazgatóját és az üzemeltetési igazgatót. Az Index értesülése szerint a két vezetőt a botrányos útdíjrendszer miatt rúgták ki.
2012. május 17. 9:39
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen azért kell időközi polgármester- és képviselő-választást tartani, mert a képviselő-testület néhány hete feloszlatta magát.
2012. február 13. 18:35
Évekkel ezelőtt egy padon ülve beszélgettünk a hazai jobboldalról.