A kormányt pofozná az e-útdíj miatt a DK

2013. július 22. 18:57

A Demokratikus Koalíció szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. két távozó vezetője helyett a kormány érdemel pofont az e-útdíj rendszer botrányai miatt. Az MFB szerint szó sincs arról, hogy a botrány miatt távozott a két vezető.

2013. július 22. 18:57

Varju László, a párt politikusa, független országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Bakó Attila, az ÁAK vezérigazgatója és Horváth Róbert, a cég üzemeltetési igazgatója közös megegyezéssel távozott posztjáról.

Az ellenzéki politikus szerint a társaság két vezetője a kormány helyett kapta a pofont a „rohamtempóban kiépített, tesztelés nélkül üzembe helyezett” e-útdíj-rendszer miatt, amely bevezetése után „órák alatt összeomlott, és azóta is futószalagon termeli a botrányokat”. Varju László hangsúlyozta: az e-útdíj megvalósításra kiírt eredeti tender győztese januárban visszalépett, mert mint mondta, az alvállalkozóját megzsarolták.

A Magyar Fejlesztési Bank hétfői közleményben cáfolta az Index hírportál értesülését, amely szerint a két vezetőt az e-útdíj-rendszer körüli botrányok miatt menesztették. Az ÁAK vezetőinek távozása és az útdíj rendszer bevezetése között nincs összefüggés, a szakemberek más területen kapnak komoly szakmai tapasztalatot igénylő feladatokat - hangsúlyozta az állami pénzintézet, megjegyezve: az e-útdíj rendszer sikeres bevezetése Bakó Attila és Horváth Róbert áldozatos munkájának is köszönhető.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horst_Tappert
2013. július 23. 08:55
Látunk mi még karón Varjút....
kjkj945
2013. július 23. 04:10
a dinka http://kecskefeszek.net/vicces-video/tv-s-bakik/pofozkodas-a-parlamentben-live.html http://www.stop.hu/kulfold/pofozkodas-a-parlamentben/719303/ most is plagizálni vakar
elfelejtette
2013. július 23. 01:59
Én meg Gyurcsány miatt pofoznám a DK-t. But you can't always get what you want.
liberálzöld.
2013. július 22. 21:58
A kormány megtett mindent! Elrendelte a bevezetést, aztán kirúgta a két "felelős"-t. Mit tehetett volna még? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!