Henri Boulad SJ

2021. október 14. 10:07
„Nyugat-Európa eladta a lelkét és a szuverenitását Brüsszelnek” – mondja Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes, híres lelkiségi író, aki kiáll a magyar kormány migráns- és családpolitikája mellett.
2021. augusztus 26. 19:00
„A támadás, a védekezés, az ellenség becserkészése és az előle való kitérés kétszer olyan hatékony, ha a meglepetés erejével hat” – tartja a régi hadi bölcsesség. Vajon igaz ez a politikában is?
Mandiner.keresztény
Keresztény globalizáció?
2017. március 13. 18:12
Kérvényezte a magyar állampolgárságot, és a hét folyamán az ezt igazoló okiratot átveheti Orbán Viktor miniszterelnöktől – jelentette be a híres alexandriai jezsuita, Henri Boulad március 11-én, a budapesti Párbeszéd Házában tartott előadása kezdetén. Boulad atya elmondta: a globalizáció nem idegen a kereszténységtől, de elromlott, a migráció Európa destabilizációját segíti elő.
Mandiner.keresztény
2016. február 2. 17:31
A test bálványozása, és ha egy másik ember élvezeteim kielégítésének eszköze csupán, elzár Istentől.
Mandiner.keresztény
2014. július 24. 14:17
Az EU és a nyugati világ ma fél a keményebb fellépéstől. Ejnye-bejnyézésre van csak ereje, bármiféle katonai akciótól kirázza a hideg, miközben a másik fél csak a keményebb fellépésből ért.
Mandiner.keresztény
Európa2014
2014. július 21. 15:02
Aki nem hajlandó integrálódni, azt haza kell küldeni – mondja az európai bevándorlásról Henri Boulad SJ egyiptomi jezsuita szerzetes, neves katolikus szerző. Boulad szerint a nyugati hatalmak eltérítették eredeti céljától az arab tavaszt, a törökök EU-s csatlakozása rémálom, és ugyanúgy szavazni kellene más országokban is a mecsetek, minaretek építéséről, mint Svájcban. Henri Boulad július 17-én, csütörtökön tartott előadást Budapesten a jezsuita Párbeszéd Házában, ezután beszélgettünk vele.
Mandiner.keresztény
2014. július 21. 14:18
Henri Boulad, a híres kairói jezsuita, számos sikeres lelkiségi könyv szerzője, július 17-én Budapesten a Párbeszéd Házában tartott előadást.