finnugor elmélet

2020. szeptember 1. 18:23
A továbbgondolással kialakult álláspontomért természetesen már én viselem a kutatói felelősséget.
2020. szeptember 1. 18:18
Hosszú ideje mondjuk, hogy nyelv és nép nem szükségszerűen azonos.
2020. augusztus 7. 18:16
Sikerült rekonstruálniuk, miképpen alakultak ki a magyar szavak a Káma és a Volga folyó vidékén halászó finnugor törzsek között.
2018. augusztus 28. 8:18
Nagyon kedves, hogy nem akar egyből elgázosítani, de – gondolom – azt sem sejti, hogy milyen haladó hagyományt elevenít föl eszmefuttatásával.
2014. november 24. 11:54
Kérdés, hogy a sarlatánok milyen mélyen hatolhatnak az iskolákba, és meddig engedik ezt a szakemberek? Mikor lesz kötelező hinni a sumer-magyar vagy párthus-magyar rokonságban?
2014. szeptember 11. 8:46
Latin fordítójától lenyúlták, majd eredeti jelentéstartalmából kiforgatva népünk turáni eredetének bizonyítékaként keringtetik mainstream és kevésbé mainstream fórumokon az egyik legjelentősebb XVIII. századi magyar nyelvészeti munkát.
2013. július 14. 17:27
A magyarság őstörténetét kutató intézet felállítását szorgalmazza a Jobbik. Novák Előd, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek azt mondta: az őstörténeti intézet felállításának szükségességét már többször felvetették az Országgyűlésben, de önálló javaslatként is be fogják nyújtani, a legkésőbb a jövő évi költségvetés vitájában.