Fenyvesi Zoltán

2022. március 29. 6:29
Sokáig titkolta, de volt feleségét is támadta Rig Lajos egy közokirat-hamisítási üggyel. A baloldali képviselőjelölt lapunknak kifejtette, amíg együtt voltak, nem volt tudomása arról, hogy Szabó Krisztina érettségi bizonyítványa hamis volt. Arról sincs információja, hogy a választási körzetében ez mások esetében is fennállhat.
2018. november 30. 21:07
Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket, amelyeknek saját küldetésük van, mégpedig a nyelv, a kultúra és az identitás megőrzése – mondta Marjan Sarec szlovén kormányfő.
Mandiner.család
2017. március 24. 18:00
Czeizel Barbara, a Korai Fejlesztő Központ alapítója és vezetője felkérte a Pintér Galéria és Aukciósházat, hogy elöregedett budai épületük felújítási munkáiban segítsék őket. A Központ tevékenységét és áldozatos munkáját megismerve a felkérést a galéria és a galériával együttműködő képzőművészek, valamint támogatóik elfogadták. Ez alkalomból „KORTÁRSAK A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKÉRT – JÓTÉKONYSÁGI AUKCIÓ + KONCERT + FOGADÁS A BMC-BEN” elnevezésű eseményt szerveztek, melyet március 24-én 18 órakor nyitnak meg. A rendezvény fővédnöke: Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, az est házigazdája Fenyvesi Zoltán. Az esten koncertet ad Barabás Lőrinc, trombitaművész. A helyszín Budapest Music Center, 1093. Budapest, Mátyás utca 8. Az esemény keretében Aukciós kiállítás is nyílik, melyet a Pintér Galériában lehet megnézni hétköznaponként 10-18 óra között, szombaton 10-14 óra között.
Mandiner.család
2017. január 8. 22:55
A színész, aki gyermekkora óta kerekesszékes, szemrebbenés nélkül válaszolt minden kérdésre a családjával, állapotával és terveivel kapcsolatban.
Mandiner.család
Adás a közös szenvedélyük
2016. december 21. 23:41
A Passioners mozgalom közössége egy olyan emberekből álló csoport, akik szenvedéllyel élnek hivatásuknak. A havi találkozókra mindig két vendég érkezik: az első előadást tart, a másikkal pedig az est házigazdája, Pusztai Norbert beszélget.
2015. május 8. 14:34
A kormánypárt szerint függetlenül attól, hogy az MSZP kizárta soraiból a Jobbik vezette Tapolca alpolgármesteri posztját elfogadó Lévai Józsefet, tetten érhető a Jobbik és az MSZP koalíciója a városban.
2015. április 19. 17:37
Jogerőssé vált a tapolcai időközi országgyűlési választás végeredménye, miután nem érkezett jogorvoslati kérelem az eredménnyel kapcsolatban. A választás győztese, a jobbikos Rig Lajos kedden veheti át a választási bizottságtól a megbízólevelét.
2015. április 16. 16:45
Hivatalosan is a Jobbik jelöltje, Rig Lajos nyerte a tapolcai időközi választást. A döntést Ughy Jenőné, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője jelentette be, miután megszámolták a szavazatokat abban a szavazókörben, amelyben bevárták a külföldön leadott voksokat.
2015. április 15. 7:49
A baloldalnak nincsen lelke. Ezért van ott, ahol. A Jobbiknak viszont most a legnagyobb a lelke. Bármi is legyen abban a lélekben! Olyan nagy éppen, mint a miénk volt huszonöt éve, de nem biztos, hogy olyan tiszta is.
2015. április 14. 12:05
Figyelembe véve, hogy itt a Fidesz-KDNP jelöltje 2014-ben több mint 300 szavazattal győzött, „matematikai esélye” még mindig van a kormánypártoknak a győzelemre, valóban szoros végeredmény esetén pedig a szavazatok újraszámlálása sem zárható ki.
2015. április 13. 8:47
Vonáék pedig hétfő reggel, pezsgőtől zsibongó aggyal nekiláthatnak komolyan felkészülni a kormányzásra.
2015. április 12. 21:59
Tisztelettel köszönöm a bennünket támogatók bizalmát. Köszönöm a munkát Fenyvesi Zoltánnak és az aktivistáknak. Sokat dolgoztak, szép munka volt.
2015. április 12. 21:26
A tapolcai időközi után, a Baloldal Nagy Napján (B.N.N.) néhány javaslatom a nem-jobbradikális ellenzék számára a következő évekre, a biztos választási győzelemhez.
Az első egyéni
2015. április 12. 21:15
Jobbikos győzelem született Veszprém megye 3. egyéni választókerületében. Rig Lajos kapta a legtöbb szavazatot, második lett a Fidesz, harmadik a baloldal jelöltje. A Jobbik eddig sose nyert még egyéni körzetet.
90%-os feldolgozottság
2015. április 12. 20:42
90% körüli feldolgozottságnál csökkent Rig Lajos előnye, bő egy százalékponttal vezet a kormánypárti Fenyvesi Zoltán előtt.
Kétharmados feldolgozottság
2015. április 12. 20:26
66%-os feldolgozottságnál Rig Lajos már több mint három százalékponttal vezet a kormánypárti Fenyvesi Zoltán előtt.
Percől percre
2015. április 12. 20:15
98 százalék felett a feldolgozottság, az utolsó szavazókör voksainak összeszámlálásával még a külföldi szavazatokat várják. Ezek azonban aligha változtatnak a tényen, hogy Rig Lajos megverte Fenyvesi Zoltánt
Közel 50%
2015. április 12. 20:10
Közel 50%-os feldolgozottságnál átvette a vezetést Rig Lajos, aki fej fej mellett verseng a kormánypárti Fenyvesi Zoltánnal.

összesen: 47 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó