expo

Mandiner.család
2017. március 15. 20:03
„Iskola. Mindannyiunkban elindul egy érzelmi hullám e szó hallatán, hisz gyermekkorunk, sőt felnőttkorunk meghatározó emléke ez” – olvasható a Felelős Szülők Iskolájának tavaszi program ajánlójában.
Mandiner.média
2015. november 4. 8:47
Igen, szigorú vagyok és indulatos. Törvény- és rendpártibb lettem, mint voltam. A tényleges katasztrófa-okozás és a közmorál ellen végbevitt merényletek példás szankcionálásának híve lettem.
2015. szeptember 7. 12:20
Ezek az emberek nem azért hagyják el az otthonukat, mert Olaszországban, vagy Írországban akarnak élni, hanem azért, mert már nincs otthonuk – nyilatkozta a popsztár.
2015. május 21. 15:33
Huszonöt éve mennek csatába. Huszonöt éve hazudják, hogy ez lesz az utolsó ütközet, de most győzniük kell. Huszonöt éve még az olvasó is elhitte.
2015. április 9. 16:00
Az olaszok barátságosabbak és nyitottabbak az expó magyar pavilonja iránt, mint a magyar kommentelők nagy része. Interjú.
2014. május 29. 12:02
Ki merné azt mondani egy sámándob alakú pavilonra, hogy az, ami: undorító giccs? Ez a nemzeti romantika végállomása.
Gömböc
2010. november 4. 7:58
A Magyar Nemzet úgy tudja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának ügyében. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője közölte, nem érkezett újabb feljelentés az ügyben.
2010. október 19. 10:53
A sanghaji expóra szállítják az egyik mentőkabint, amelyet a chilei bányászok kimentésére készítettek. Egy másik kapszulát a beomlott bánya közelében fekvő Copiapo város egyik terén teszik ki közszemlére.
2010. szeptember 21. 16:08
Jót tenne, ha a hazai ellentéteket félretéve, a nemzeti ügyekben végre egységesen tudnánk fellépni, mint ahogy más országokban ez megszokott.
2010. szeptember 14. 11:17
Míg Magyarország egy Bolgár György-kötettel, addig Lengyelország egy nyolcperces számítógépes animációval mutatja be magát a sanghaji világkiállításon.
2010. augusztus 26. 8:30
Nem csak botrányokról hallani, amikor a sanghaji világkiállításról van szó: egy magyar vízipari formáció három-öt év alatt 100 millió eurós bevételre tehet szert a kínai piacból. A stratégiai együttműködési megállapodást a magyar pavilonban írják alá.
2010. augusztus 23. 11:41
A világkiállítás keretében magyar nemzeti napot rendeztek Sanghajban, ahol megjelent a kulturális államtitkár is. Szőcs Géza a magyar-kínai kapcsolatok mélyítéséről beszélt.
2010. augusztus 16. 8:06
A rendőrség hetek óta nyomoz a Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjának ügyében. Eddig több házkutatást és kihallgatást tartottak, vallomást tett a pavilon építésze is. A kormányzat a vizsgálat lezárultáig nem fizet.
2010. augusztus 12. 7:51
Még a kínai hivatalosságok jövő vasárnapi látogatása előtt bezárhat a sanghaji magyar pavilon, a kormány ugyanis hónapok óta nem folyósítja a pavilon fenntartásához szükséges több százmillió forintot. A kínai alvállalkozók tiltakoznak.
Bestseller
2010. július 16. 9:20
Húszezer példányban rendelték meg Bolgár György Made in Hungary or made by Hungarians című könyvét a sanghaji expó magyar pavilonja számára. A pavilon üzemeltetési igazgatóhelyettese szerint a könyve az expóhoz méltóan mutatja be Magyarországot.
2010. június 23. 9:16
A magyar cégek nem profitáltak a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjából, Huszty András, a magyar-kínai kapcsolatok sem kínaiul, sem angolul nem beszélő volt felügyelője és munkatársa viszont igen. Az expóban való részvételre a szocialista kormány 3,2 milliárd forintot költött.
2010. június 15. 9:56
Az államnak 3,2 milliárd forintba kerülő sanghaji világkiállításon való magyar részvétel során több, a balliberális holdudvarhoz köthető cég jutott jövedelmező megbízáshoz. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kormány most azt vizsgálja, arányban álltak-e a teljesítések a kifizetett összegekkel.
2010. május 13. 12:43
Hétfőn hivatalosan is megnyílt a Sanghaji Világkiállítás, amely a világ valaha volt legnagyobb ilyen rendezvénye. Félkész és gagyi - ez az egyik vélemény. Készen van és sikeres - ez pedig a másik vélemény az expo magyar pavilonjáról, amely 3,2 milliárd forintba került.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó