Ahogy már említettük: két év alatt két BL-siker. Össze lehet egyáltalán hasonlítani a két idényt?
Érdekes, nagyjából ugyanaz volt most a forgatókönyv, mint tavaly. Az előző szezonban Magyar Kupa-sikerrel nyitottunk, másodjára Szuperkupa-győzelemmel, tehát a lökés megvolt az elején, nagy önbizalommal mehettünk neki a folytatásnak, aztán ősszel nem lehetett panasz a játékra, de a válogatott szünet után óhatatlan volt egy kisebb hullámvölgy. Ez tulajdonképpen normális. Tavaly Athénban, idén Barcelonában kaptunk ki, igaz, ott csak ötméteresekkel. A végén mindkétszer meglett a BL-serleg, sok volt tehát a párhuzam. Ami különbség, hogy az első vezetőedzői évem sok olyan tapasztalattal vértezett fel, amelyet tudtam hasznosítani idén. Tisztában voltam vele, hogy jön majd a hullámvölgy, a visszaesés során pedig egy vereség is benne lehet a menetelésben. Idén gyorsabban jöttünk ki belőle, könnyebben tudtuk kezelni a helyzetet.
Évenként egy vereség irreálisan kevés, ám abban segít, hogy két lábbal a földön járjunk.
Akkor rosszul érint, másnap azonban még motiváltabbak a játékosok. Nem nekem kell ordibálnom velük, maguktól akarnak kimászni a gödörből. Ezen a szinten már mindenki sokat dolgozik, úgyhogy nem többet, hanem jobban és szisztematikusabban kell készülnünk, ha a riválisok fölé akarunk nőni.