Erre reagálva a címvédő Valter állt a mezőny élére, hogy ledolgozza a félperces különbséget, ám fáradozásai ellenére az időközben 12 fősre duzzadt élboly egy perc fölé növelni tudta az előnyét. Feldhoffer defekt miatt leszakadt a szökésről, amit Takács és Dina megindulása szakította több részre. Kettősük az üldözőktől több mint egy percre, a mezőnytől 3 percre tudott eltávolodni.
Dina az apátsághoz vezető 940 méter hosszú, 15 százalékos meredekségű részeket is tartalmazó, átlag 9,6 százalékos emelkedő első mászásakor leszakította Takácsot. Az apátságnál összegyűlt nagy tömeg biztatása mellett 20 másodperc előnnyel kezdte meg az első lejtmenetet, a folytatásban pedig tovább növelte előnyét.
Így azok után, hogy hegyikerékpárban, terepkerékpárban és gravelben is volt már magyar bajnok, a mezőnyversenyben megszerzett három ezüstérme után a tavaly harmadik Dina ezúttal megszerezte a bajnoki trikót. Másodikként Takács, harmadikként a korábbi kétszeres bajnok Filutás Viktor ért célba.
Valter a célhoz közeledve a nézőkkel pacsizott, megköszönve a támogatásukat, majd beérve az elsők között gratulált az őt trónjától megfosztó Dina Mártonnak, ráadásul nagyon sportszerűen nyilatkozott róla az M4 Sport kamerája előtt: