Hajnal Tamás a Mandinernek: a Fradi legnagyobb kincséért sokan érdeklődnek – ezt lehet tudni Botka jövőjéről

2025. június 18. 19:29

A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás közvetlen a Bajnokok Ligája-selejtező 2. körének sorsolása után nyilatkozott lapunknak. Az interjúban szóba kerültek az új játékosok, de a tavasszal a csapatba berobbanó Tóth Alex mellett a legutóbb Kecskeméten kölcsönben szereplő válogatott védő, Botka Endre is.

2025. június 18. 19:29
null

Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának párosításait, a magyar bajnok Ferencváros pedig az örmény FC Noah és a montenegrói Buducsnoszt Podgorica párharc győztesével találkozik. A Mandiner közvetlenül a sorsolás után érte el a Fradi sportigazgatóját, Hajnal Tamást, akitől először azt kérdeztük: örül-e, hogy elkerülték a horvát bajnok Rijeka csapatát.

„Én nem így közelíteném ezt meg” – válaszolta Hajnal. – „Van két lehetséges ellenfelünk, velük szeretnénk inkább foglalkozni, hiszen ők is nagyon komolyan fogják venni ezt a párharcot, az lesz a céljuk, hogy kiverjenek minket a Bajnokok Ligájából. Úgyhogy nem azt nézzük, ki nem lett, csak azt, ki lehet. 

Az talán előny, hogy két meccset játszanak addig egymás ellen, ami lehetőséget ad arra, hogy kielemezzük a teljesítményüket.”

És vajon a két ellenfél közül van-e olyan, amelyikkel szívesebben játszana júliusban?

„Mind a két csapatot a legnagyobb tisztelettel kezeljük. Nagy előnnyel nyerték meg a saját bajnokságukat, amiről mi pontosan tudjuk, milyen nehéz feladat. Természetesen bármelyiket is kapjuk, az lesz a célunk, hogy továbbjussunk.”

A sportigazgató a két rivális feltérképezéséről is beszélt.

„Ilyenkor már azért el tudjuk kezdeni elemezni az előző idény mérkőzéseit, figyeljük a játékosmozgásokat, hogy mi történt a keretükben. Egyénileg is tudjuk már elemezni a labdarúgóikat, aztán az a két meccs majd lehetőséget ad arra, hogy a legaktuálisabb képet is megkapjuk róluk. De nem várunk addig, már most elkezdjük szétszedni a kereteiket a legapróbb részletekig.”

Felvettettük Hajnalnak: azt is lehet mondani, az örmények vagy a montenegróiak elleni lehet a legfontosabb párharcuk a nyáron, hiszen amennyiben továbbjutnak, biztos, hogy főtáblások lesznek a három európai kupasorozat egyikében. 

„Tisztában vagyunk az első párharc kiemelt jelentőségével, hogy ezzel a körrel már bebiztosíthatjuk a Konferencialiga-főtáblát. Ez nyilván óriási jelentőséggel bír, de ha továbbjutunk, a harmadik körre is ugyanezt fogjuk mondani. Lépésről lépésre haladva mindig a következő párharc a legfontosabb cél.”

És vajon mi a kimondott cél: valamelyik sorozat vagy a Bajnokok Ligája főtáblája?

„Mindig a legnagyobb célokat tűzzük ki magunk elé, de közben azt is tudjuk, mennyire nehéz kihívás ez. Szeretnénk most ezt a párharcot megoldani, erre koncentrálunk, minden mást majd akkor kommunikálunk, ha újabb célt kell kitűznünk. 

Az elmúlt években mindig ott voltunk valamelyik csoportkörben vagy főtáblán, amivel nemcsak magunknak, de a magyar labdarúgásnak is rengeteg sikert hoztunk. Gyűjtöttük a koefficiens pontokat, illetve pénzügyi támogatást a többi klubnak is az UEFA szolidaritási programján keresztül – bármelyik sorozatban képviselte is a Ferencváros Magyarországot.”

Ezután beszélgettünk kicsit az alakuló keretről is: az FTC alig egy napja jelentette be, hogy leigazolta bajnoki riválisa, a Puskás Akadémia lejárt szerződésű svéd szélsőjét, Jonathan Levit, amivel nyilvánvalóan tovább nőttek Robbie Keane variációs lehetőségei támadásban.

Ezt is ajánljuk a témában

„Igen, ez volt a célunk az ő leigazolásával. Egy olyan játékos, akit jól ismerünk ellenfélként. Nemcsak a Puskásnak, hanem ez egész magyar bajnokságnak meghatározó labdarúgója volt az előző idényben – ezt a statisztikái is alátámasztják. Különböző játékrendszerekben tud játszani más-más pozícióban, ami óriási előny. Örülünk, hogy minket választott.”

Kíváncsiak voltunk három kölcsönjátékos sorsára is, név szerint Botka Endréére, Gruber Zsomboréra és Baráth Péterére.

Az említett játékosok velünk kezdték meg a felkészülést, így mind a háromnak megvan az esélye, hogy meggyőzze a vezetőedzőt arról, számíthat rájuk. Én pozitív vagyok velük kapcsolatban. Az nem vitás, hogy remek képességekkel rendelkeznek, de az rajtuk múlik, hogy meg tudják-e győzni az edzéseken Robbie Keane-t.”

Hajnal egyébként a Fradi Zóna élő adásában követte végig a sorsolást, amelyben megerősítette: Naby Keita marad a Ferencvárosban. Felvetettük a sportigazgatónak: talán most jöhet el a Liverpoollal Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó igazi ideje, hogy már a nemzetközi porondon is játszhat a Fradiban.

„Amikor elkezdett játszani a bajnokságban, elég jelentős hátrányban voltunk, és a végén azért az ő hathatós közbenjárásával sikerült kivívnunk a bajnoki címet. Reméljük, hogy továbbra is sérülésmentes marad, egy jó felkészüléssel pedig még jobb fizikai állapotba kerül, és akkor még nagyobb hasznunkra lehet.”

Az FTC első igazolása a brazil Cadu volt, akit a hírek szerint a Slovan Bratislava, a Slavia és a Sparta Praha is próbált megszerezni – innen nézve elég nagy presztízs, hogy végül az Üllői úton kötött ki.

Ezt is ajánljuk a témában

„Minket nem ez befolyásol, de megerősíti, hogy jó úton járunk, jó gondolataink vannak. Nagyon örülünk, hogy sikerült hosszas tárgyalások után megszereznünk. Ingyen igazolható volt, és sikerült meggyőzni, hogy a Ferencváros lehet a megfelelő lépés a karrierjében. Bízunk benne, hogy erősítést fog jelenteni.”

Tóth Alex sorsára voltunk még kíváncsiak, hogy mekkora kihívás megtartani a magyar futballba valósággal berobbanó, még mindig csak 19 éves középpályást.

Nagyok sok érdeklődő van iránta, viszont az a határozott szakmai elképzelésünk, hogy még legalább egy évet nálunk játszik.”

És végül: mennyire tekinthető már késznek az FTC kerete a következő évadra?

Mi már sokat dolgoztunk, jó néhány transzferen túlvagyunk, de véglegesnek még nem mondhatom, még biztosan lesznek változások”

– zárta gondolatait Hajnal.

Az örmény FC Noah vagy a montenegrói Buducsnoszt Podgorica elleni BL-selejtezős párharc odavágójára július 22-én vagy 23-án, míg a visszavágójára július 29-én vagy 30-án kerül sor.

Fotó: MTI/Purger Tamás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!