Eltörölték a háború kezdete óta tartó tiltást, megszólalhatnak végre az oroszok

2025. június 27. 19:56

A vízi sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) engedélyezte az orosz úszóknak, hogy nemzetközi versenyeken nyilatkozzanak a médiának, ezzel feloldva az ukrajnai háború kirobbanását követően bevezetett korlátozások egyikét.

2025. június 27. 19:56
null

Ez a döntés a júliusi 11. és augusztus 3. közötti szingapúri világbajnokság kezdetétől lép hatályba – számolt be a fejleményről az MTI az insidethegames.biz portál alapján. A WA határozata fordulatnak számít a nemzetközi sportpolitikában. 

A WA a vb-től fogva ismét lehetővé teszi az orosz sportolók számára, hogy interjúkat adjanak és kapcsolatba lépjenek a sajtóval a világszövetség által szervezett eseményeken, a médiatilalom feloldása egy 2023 óta érvényben lévő korlátozás végét jelenti.

Akkoriban Oroszország – és az ukrajnai konfliktusban Moszkva fő szövetségesének számító Fehéroroszország – vízi sportokat űző versenyzői semleges státuszban térhettek vissza, de továbbra sem tehettek nyilvános nyilatkozatokat. 

A szervezet – más nemzetközi sportszövetségekhez hasonlóan – 2022 márciusában eltiltotta Oroszországot és Fehéroroszországot a nemzetközi versenyektől, majd 2023 szeptemberében szigorú feltételek mellett engedélyezte az egyéni sportolók visszatérését, fenntartva azonban a semleges zászló alatt való versenyzést, továbbá az ukrajnai háború nyilvános támogatásának és a sajtóval való kapcsolattartásnak a tilalmát. 

A médiatilalom feloldásával együtt ugyanakkor a két ország sportolói továbbra sem vehetnek részt a vizes sportok csapatversenyeiben, így például vízilabdában, és hivatalosan csak semleges színekben indulhatnak továbbra is.

Fotó: Olga MALTSEVA / AFP

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami66
2025. június 28. 20:32
Az orosz sportolók helyében látványosan bojkottálnám a nyugati sajtósok kérdéseit és csak olyan ország újságírójának nyilatkoznék amelyik országból nem voltak kitiltva orosz sportolók.
madre79
2025. június 28. 12:28
A sport az sport, a ha k ukránok a háború alatt versenyezhetnek, akkor miért kell másokat kizárni? A sportnak nem lehet köze a politikához, persze mostanában minden Ukrajnáról szól, de csak egyre jobban megutáltatják őket! Lassan hazamehetnek, majd Ursula őrzi őket!
bondavary
2025. június 28. 11:56
Miért nem lehet a háborúval kapcsolatos orosz véleményeket, híreket olvasni, hallani? Ebben a nagy szabadságban miért nem lehet az emberekre bízni, hogy véleményt alkossanak?
véna
2025. június 27. 23:34
szar tetűbagázs, méghogy politikamentes, retkek mind
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!