Ausztriában folytatja Kassai Viktor

A játékvezető nagyon örül, hogy az osztrák játékvezetés továbbfejlesztésén dolgozhat.

Sokáig nem érte panasz az évek óta az osztrák játékvezetők főnökeként dolgozó Kassai Viktor és Ring György munkáját, ám az elmúlt hetek kritikus bírói hibái alaposan kikezdték a bizalmat.
2023 nyara óta dolgozik az Osztrák Labdarúgó Szövetség (ÖFB) technikai vezetőjeként a világhírű, 2011-ben a világ legjobbjának is megválasztott korábbi játékvezető, Kassai Viktor, egykori segédje, Ring György pedig a videobírók főnökeként tevékenykedik.
Ezt is ajánljuk a témában
A játékvezető nagyon örül, hogy az osztrák játékvezetés továbbfejlesztésén dolgozhat.
A magyar szakemberpáros munkáját sokáig nem érte különösebb kritika, ám osztrák lapértesülések szerint ez a mostani bajnoki idény végére alaposan megváltozott: sokan a távozásukat követelik az idény végén, többen állítólag már a szövetségen belülről is. A LAOLA1 cikke úgy fogalmaz, az utóbbi időben egyetlen forduló sem telt el anélkül, hogy ne lettek volna kisebb-nagyobb viták a játékvezetők döntései, a VAR-ítéletek és újabban ezek indoklásai körül. Emellett komoly kritika éri a videófelvételek minőségét, felbontását és a perdöntőnek behúzott vonalakat is.
A legsúlyosabb bírói tévedés három hete történt, amikor a bajnokság 22. fordulójának Sturm Graz–RB Salzburg csúcsrangadóján hibásan vontak vissza egy tizenegyest – utóbb Kassaiék is elismerték a VAR tévedését, amelyet tovább súlyosbít, hogy akár a bajnoki címet is befolyásoló baki lehetett.
A cikk végezetül megjegyzi, hogy Kassai legutóbb az ORF csatorna Sport am Sonntag című műsorában is rendkívül rossz válaszokat adott a neki szegezett kérdésekre, így még nagyobb kérdés, hogy a szerző szerint kiemelkedően magas fizetésű magyar szakemberpáros a következő idényben is a helyén maradhat-e.
Ezt is ajánljuk a témában
A következő szezontól egy hangsúlyos új szabályt vezet be az Angol Labdarúgó Szövetség a Premier League-ben. Szoboszlai Dominikot is érinti a reform.
(Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)